Az állambiztonsági szakzsargonban a bomlasztástól megkülönböztették a leválasztás-elszigetelés módszereit.[1] Bár lényegét tekintve ennek formái megegyeztek az előzőekkel, az intézkedések megközelítése némiképp eltért. Az ilyen típusú akciókkal azt kívánták elérni, hogy egy-egy tekintélyesebb személy (legyen szó egy állhatatos egyházi személyről, egykori polgári vagy szociáldemokrata politikusról) ne tudjon jelentősebb társadalmi kapcsolatokra szert tenni. Másfelől nézve ezekben az esetekben meggátolni törekedtek, hogy az ellenségesnek tekintett állampolgárok szellemi, erkölcsi (a rendszer bomlásakor politikai) vezetőt találjanak maguknak[2]. Az ilyen akciók megtervezésénél a célszemélyek nemzetközi ismertségét, szűkebb körben (pl. munkahelyen) élvezett tekintélyét, illetve ifjúságvédelmi szempontokat kellett figyelembe venni.
[1] A jegyzet definíciója szerint: „Leválasztás-elszigetelés, mint realizálási forma alatt értjük: az állambiztonsági szervek olyan irányú nyílt és titkos intézkedéseit, aminek során az ellenséges csoportosulások vezetőiről vagy egyes aktív tagjairól, az általuk megtévesztett személyeket leválasztjuk, elszigeteljük, azért, hogy ez úton meggátoljuk ellenséges tevékenységük kialakulását, terjedését, és megszüntessük befolyásukat.”
[2] Agócs megfogalmazásában: „… az operatív érdekeket alá kell rendelni a párt és a nemzetközi munkásmozgalom érdekeinek. Ilyen esetekben az állambiztonsági szervek feladata az ellenséges személy, vagy személyek politikai elszigetelése, hogy ne legyen kinek kifejteni politikai elképzeléseit és ne vonhassanak be senkit sem ellenséges tevékenységbe.”