Parázs a hamu alattMagyar cserkészet a kommunizmusban

Földesi TiborKormos Zoltán

Hegedüs István

Hegedüs István (1924 –1956) az általános és a középiskolát Nyíregyházán végezte. Ezután a Testnevelési Főiskolán (TF) szerzett diplomát. Fiatalkorában Demecserben volt cserkész. A magyar öttusabajnokságok során 1948-ban egyéni bajnokságot nyert, 1949-ben és 1950-ben második helyezést, 1951-ben és 1952-ben pedig harmadik helyezést ért el. A csapatbajnokságok során 1950-ben az első helyezést, 1951-ben és 1952-ben a második helyezést elért csapat tagja volt. Többszöri lovasbalesete miatt hamar abba kellett hagynia a versenyzést. A TF tanára lett. 1956. október 24-én gyalogosan indult az uszodába. A VI. kerületben, a Szófia utca 7. szám előtt, a kapun kilépve, a Nagykörút felől géppisztolysorozat oltotta ki életét. Gerendás László úszóedző szemtanúként vallotta, hogy egy teherautónyi ávós terítette le. Ő vitte haza a holttestet egy targoncán, és az Izabella utca 50.-ben, ideiglenesen az udvaron temették el. 1957-ben a Kerepesi úti temető 17/3. parcellája 2. sorának 32. sírjában helyezték örök nyugalomra.

Hegedüs István portréja, melyet Füle Mihály grafikusművész alkotott, az 1957-ben kiadott húszforintos papírpénzen látható.

Hegedüs halálának színhelyén ifj. Tóth Béla szobrászművész emléktáblája hirdeti: „Ezen a helyen érte halálos lövés 1956. október 24-én Hegedüs István öttusa magyar bajnokot.” 2003-ban a Magyar Testnevelési Egyetem (TF) udvarán szobrot emeltek emlékére. A TF elesettjeinek emléktábláján is szerepel a neve.

Parázs a hamu alattMagyar cserkészet a kommunizmusban