A „kamaraerdei gyilkosság”
Két bencés diákot, Dietzl Lászlót és Unden Miklóst (a 314. számú Czuczor Gergely cserkészcsapat tagjait), valószínűleg a háború borzalmai elől, a Bakonyban lévő rokonokhoz küldték szüleik. A háború befejezése után visszatértek Budapestre, és folytatták tanulmányaikat. Meggondolatlanságból vagy diákcsínyből összegyűjtötték az utcán heverő pisztolyokat, fegyvereket és robbanóanyagokat, azzal, hogy jók lesznek majd valamire, például halászatra. Ez lett a vesztük. A PRO (Politikai Rendőrségi Osztály, az ÁVH elődje) 1946. június 6-án letartóztatta őket, és 15-én bekerültek a Markó utcai börtönbe, kihallgatásukra azonban részben az Andrássy út 60.-ban került sor. Az volt az ellenük felhozott vád, hogy a Bakonyban egy leventeotthonban katonai kiképzést kaptak, röpcédulákat gyártottak és terjesztettek, valamint szovjet katonák meggyilkolására szervezkedtek. Később pedig egy kamaraerdei kirándulás alkalmával agyonlőttek egy szovjet őrmestert, és a helyszínen elásták a holttestét. A „fasiszta összeesküvésnek” beállított ügyet kapcsolatba hozták egy „Bakonyi Brigád” néven emlegetett szervezettel.
Az ügyben Olofsson Placid bencés, Vág József jezsuita és Kölley (Köhler) György, a Magyar Cserkészszövetség országos kiscserkész-vezetőtisztje szerepelt „felbujtóként”.
A megfelelő fenyegetés, verés és kínzás után a két cserkészfiúval a Kamaraerdőben, az állítólagos helyszínen eljátszatták a gyilkosság véres jelenetét.
A „meggyúrás jól sikerült”, a fiúk „töredelmesen mindent bevallottak”, és ahogy a nyomozók kívánták, be is mutatták a „történetet”. A Képes Figyelő címlapján hozta a megdöbbentő képet, a két fiút pisztollyal a kezükben. Erre a korabeli pártsajtó erőteljes cserkészellenes kampányt indított.
Az állítólagos atrocitások miatt Szviridov altábornagy, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetője 1946. június 18-án ultimátumot küldött a magyar miniszterelnöknek, melyben különféle egyesületek (így a cserkészet) feloszlatását követelte. Rajk László belügyminiszter 1946. július 19-én körülbelül ezer társadalmi, egyházi szervezet mellett a Magyar Cserkészszövetséget is feloszlatta. Ez persze nem akadályozta meg, hogy a letartóztatott cserkészfiúk szovjet katonai bíróság elé kerüljenek. Az ügyben a megszállók Conti utcai bírósága 1946. szeptember 9-én olyan személyeket ítélt el együttesen, akik korábban soha sem találkoztak és nem is ismerték egymást. Az ítéletet a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján mondták ki. Ezek szerint Dietzl Lászlót és Unden Miklóst, valamint Tasch Ferencet halálbüntetésre, a többieket Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték: Hódi Rezső István hét, Kerényi László tíz, Kölley György nyolc, Olofsson Placid tíz, Pregitzer Ernő hét év büntetést kapott, Vág Józsefet pedig szintén deportálták.
Az ügybe kevert további vádlottakat is szovjetunióbeli kényszermunkára ítélték, és valamennyien 1954. februárban térhettek csak haza: Pregitzer Ferenc és fia, Pregitzer Ernő (314. számú cserkészcsapat), Hódi Rezső, Tittel Oszkár, Kerényi László, Pucher János és Parti György. Többek sorsáról ma sem tudunk semmit. A halálos ítéleteteket Sopronkőhidán hajtották végre. A kivégzettek sírhelye ismeretlen. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön közlése szerint „az 1954 előtti iratok – egy tűzeset miatt – nem találhatók.” (A kutatás tovább folyik.)
Ezzel a perrel párhuzamosan, koholt vádak alapján további halálos ítéleteket hozó perek sorozata indult el korábbi cserkészek és cserkészvezetők ellen. Végül az erős kényszer hatására, 1948. június 27-én a „demokratikus” Magyar Cserkészfiúk Szövetségének közgyűlése, a beépített baloldali káderek segítségével, a Magyar Úttörők Szövetségével való egyesülést, gyakorlatilag a cserkészet megszüntetését határozta el.
Elgondolkoztató, hogy a kiránduló cserkészraj többi tagját nem hallgatták ki, illetve a holttestet nem keresték és soha nem is találták meg, pedig a helyszínt a fiúk „pontosan megmutatták”. Az állítólagos szovjet őrmester a híradásokban hol hadnagyként, hol csak egyszerű katonaként szerepelt. Nem derült ki, nem volt fontos az sem, hogy melyik bakonyi faluban és kitől kaptak az elítéltek katonai kiképzést.