Kérem, mutatkozzon be, és mutassa be kicsit a családját!

Válóczy István vagyok, 1933. április 23-án születtem Rákoscsaba-Újtelepen. A mai Sugár úti iskolába jártam Csabán, az Anna utcába. Papám előző szakmájában lakatos volt és a Beszkártnál dolgozott a szakmájában, később műszaki vonalon lépett előre. Édesanyám pedig vasalónőként dolgozott. 4. osztály után a Kőbányai Szent László Gimnáziumba mentem, 1951-ben mikor végeztem, a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán folytattam tanulmányaimat.

 A cserkészetbe a bátyám révén 8 évesen kerültem be Rákoscsabán, a 140. sz. Pro Pátria Cserkészcsapatban voltam apród.

Legényőrsben fejeztem be cserkészkarrierem, voltam őrsvezető, rajvezető is, volt 2 olyan tábor, amiben részt tudtam venni, az egyik Balatonakaliban volt, a másik Szarvaskőn. A legényőrsben inkább nálam 1-2 évvel idősebbek voltak, akkor kerültem oda, amikor már a rajvezetésből is kinőttem. Első cserkészotthonunk az újtelepi vasútállomásnál egy kis trafik méretű terem volt, ennek mérete és a fűtés télen okozott csak problémát, nyáron persze métáztunk és bigéztünk, rengeteg időt töltöttünk a szabadban.

Már gyerekkoromban elkezdtem repülőmodellekkel foglalkozni, és 8 évesen már repülőmérnök szerettem volna lenni. Az egyetemen harmadévtől volt a szakosodás, sikeresen elfogadták a jelentkezésem és sikerült is egy repülő hadmérnöki diplomát szerezni. A diplomavédés után főhadnagyként kerültem avatásra 1956-ban. Az avatási szabadságomat töltöttem szeptember 29-től október 29-ig. Vidéken voltunk, és már nős voltam, volt egy 2,5 éves fiam is. Október 29-én kellett volna jelentkezni a szolgálati helyemen, de nem sikerült odáig eljutnom, csak a Nagyvárad térig. Akkor a Csabai nemzetőrségen jelentkeztem szolgálattételre, így néhány napig ott voltam, de arról volt szó, hogy november 4-én már megindul a forgalom, lesz munka, de a szovjet csapatok visszajöttek és negyedikén spontán ki is robbant egy tűzharc Rákoscsaba területén. Később ezért ebből bírósági ügyet csináltak, rám akarták fogni, hogy én szerveztem meg a tűzharcot, ezért kemény büntetéseket szabtak ki, első fokon 15 évet letöltendő büntetést kaptam, 2 vádlott társamat pedig kötélre ítéltek. Másodfokon persze ez megváltozott, átváltoztatták mindhármunknak életfogytiglanra. Emiatt fordulatot vett az életem, 1963-mas amnesztiáig élveztem az őrök naponkénti gondolkodását. A börtönben dolgoztam műszaki munkakörben és fordítóirodán is, így tudtam az iskolában megszerzett németet és az angolt gyakorolni.

A betiltás alatt milyen formában zajlott tovább a cserkészmunka?

Mikor kezdték szétzilálni 1947-48 körül a cserkészmozgalmat, a legényőrs szinte egy az egyben a rákoscsabai testgyakorlók körében megalapított egy röplabdacsapatot, ott rendszeresen össze tudtunk jönni, ha a cserkészfoglalkozásokat nem is tudtuk folytatni, de legalább találkoztunk egymással, heti rendszerességgel.

És hogy volt a repüléssel?

16 éves koromtól kezdve tudtam elkezdeni a vitorlázórepülést a Hármashatárhegyen, ami régebben a cserkészrepülőknek egy nagy bázisa volt. Rotter Lulu bácsi 1933-ban fedezte fel a hegyet és repülte be, akkor még gumiköteles indítással mentek a gépek, és úgy is kezdtük mi is az alsóbb terepeken, mert a tetőstart az már egy B vizsgás feladat volt. Később letettem a B és a C vizsgát is.

1957-től már nem tudtam folytatni a repülést, mert ugye elítéltek, utána pedig még a sportrepülők közelébe sem engedtek. Új szakmát kellett keresni, az Ikarusnál helyezkedtem el, és onnan 1964-ben lakás reményében Százhalombattára mentem gépész műszaki ellenőrként, és oda jártam le dolgozni. De hát a végén kiderült, hogy a listában már mögöttem lévők is kaptak lakásokat, engem meg kihagytak. 5 év után, 1968-ban mindenki után, aki 56-os elítélt volt, eljárást indítottak, ami annyit jelentett, hogy mindenképpen el kellett hagynia azt a munkahelyét, ahol éppen dolgozott. Így a Diósdi csapágygyárba kerültem, gyárfejlesztéssel foglalkoztam, és ott kezdtem el a szervezés témakörét kitanulni, azzal dolgozni. Ebből sikerült elég jó gyakorlatot szereznem, közben az egyetem külső munkatársaként is végeztem munkákat. Érdekes módon ehhez nem kellett erkölcsi bizonyítvány, ezt a munkát csinálhattam.

12 év után, 1980-ban engedték meg azt, hogy onnan elmozduljak. 1980-ban tudtam elkerülni a finomkerámia ipari művekhez, és ennek a központjában a szervezési osztályon dolgoztam tovább, mint rendszerszervező. 1982-ben enyhült meg annyira a helyzet, hogy a saját munkámból kellett, és tudtam megélni. 1988-ban alakult egy kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó KFT és annak lettem az ügyvezetője. Ezen év decemberében jött ki a semmisségi törvény, hogy az ítéleteimet eltörölték, és erkölcsi bizonyítványhoz jutottam. 90-ben, mikor jött a változás, megalakult a köztársaság és reaktiváltak, ezredessé léptettek elő, később pedig tábornoki kinevezést kaptam, míg 1995-be nyugállományba nem helyeztek. De az óta sem nyugszom, hiszen van egy BT-m, amit 1996-ban alapítottam.

Kicsit visszakanyarodva a cserkészetre… A régi csapattársakkal tartotta-e, tartja-e a kapcsolatot?

Mikor Csabán újraéledhetett a cserkészet, többször voltunk ott és egy alkalommal a táborozáson is részt vettünk, bekapcsolódtunk az öregcserkész mozgalomba is. Rákoscsabán rendszeresen van november 4-én egy megemlékezés a tűzharc áldozatairól, ilyen alkalmakkor találkozunk a régi cserkésztársakkal is, és a fiatalokkal is.

Most csinált velem egy életútinterjút egy fiatal csapat, ezt Rákoscsabán már több iskolában levetítették, s így miután megismerték, egy rendhagyó történelemóra keretében kimegyek a fiatalokhoz az iskolába beszélgetni.  A filmet megnézve rádöbbentem, hogy abból a 10 emberből, akit bevontak a bírósági eljárásba, 5-en cserkészek voltunk, ketten pedig az őrsömből valók voltak.

Az 1956-os nemzetőrség hagyományápoló tanácsa egyesületének vagyok az elnöke, már a 3. ciklusban csinálom. Ebben az egyesületben vannak csabai cserkészek is, itt is találkozom velük.

István bácsi hol tett fogadalmat és mikor?

Nehéz megmondani, mert én csak belenőttem egyszerűen a mozgalomba, a háború után őrsvezető lettem, később segédtiszt, hivatalos fogadalomtételre nem emlékszem, de elképzelhető, sőt biztos, hogy volt ilyen.

Van legkedvesebb cserkészélménye?

Az a sok kirándulás, amit tettünk. A pünkösdi próbatáborok az Ördögárokban, ezek minden évben megvoltak, még akkor is mikor táborokba nem mehettem. Nagyon sokat kirándultunk a gödöllői dombvidéken a források között, vittünk csajkát, és forrásvízben megfőztünk. A természetet nem úgy ismertük, hogy könyvből vagy filmből láttuk, hanem benne éltünk. Ez egy életre elkíséri az embert. Nem azért szeretem a természetet, mert cserkész voltam, hanem cserkész voltam, mert szeretem a természetet.

Most hogy több gimnáziumban tartok előadást, ráébredtem arra és örülök neki, hogy ezek a gyerekek értik az 1956-os eseményeket. Érdeklődnek, jó kérdéseket tesznek fel. Sajnos a papák, a nagyapák, akiket 40 éven keresztül félretájékoztattak 56-tal kapcsolatban, ők távolabb vannak ettől, de jön egy olyan generáció, akikben nem az van, amit belénk sulykoltak, hogy micsoda ellenforradalom is volt.

Mennyire kellett titkolnia cserkészmúltját a kommunizmusban?

Ez nem volt annyira súlyos dolog, hogy valaki cserkész volt, nekem volt ennél egy súlyosabb, hogy börtönben voltam. Én sosem kérkedtem, nem dicsekedtem vele, de nem is titkoltam.
Nyilván ezek a perek, amikkel elítéltek minket, koncepciós perek voltak, mert az igaz, hogy én nemzetőri szolgálatot teljesítettem, de az nem igaz, hogy azt a tűzharcot én szerveztem, vagy, hogy én hívtam be az oroszokat. Tehát ezek a dolgok, mind arra mutatnak rá, hogy bebizonyítsák, hogy ez egy ellenforradalom volt, hogy a családokat félelemben tartsák. Velem együtt olyan tízezres nagyságrendű embert börtönöztek be, és többszázezer ember ment ki nyugatra.

És az 56-os cselekményekről tudna nekünk egy kicsit mesélni?

Az előzmények egy kicsit perifériáról érintettek bennünket, hiszen az utolsó féléves gyakorlatot, a diplomatervet csináltuk. Elvittek egy hónapra gyakorlatra is, tehát lényegében a nyaram el is telt, és hát így szeptember 29-én volt az avatás, és még egy hónap avatási szabadság. Érezni lehetett az országban, hogy történik valami, de mivel elfoglalt minket a diplomaterv, meg különben is katonaként más kapcsolatban voltunk a külvilággal, ezek az események kívül estek. De persze, amikor jött a huszonharmadika az ember hallotta, mert rádió volt, és személyes találkozásokkor is lehetett híreket kapni.

Egyszer ki akartam menni Budaörsre. Majdnem felszálltam huszonötödikén, Kőbányán egy olyan teherautóra, ami a Kossuth téri tüntetésre szállította az embereket, amiből lett ez a vérengzés, rálőttek ártatlan emberekre.
Hallgattuk a rádiót, mi történik, aztán úgy látszott stabilizálódik a helyzet, jött a felhívás, a nemzetőri tevékenység. Tehát ilyen formában, ami bent történt a városban, nem voltam közvetlenül benne.

Voltam egyszer bent, a Köztársaság téri pártház ostroma után volt, láttam az Erkel színház előtt azt a nagy lukat, amit kotróval ástak ki, mert úgy gondolták, hogy valami földalatti börtönben még az ÁVO-sok őriznek embereket.

István bácsi hogyan élte meg a Magyar Cserkészszövetség újjászervezését?

1990-ben volt egy akkor még 4 vagy 5 cserkészszövetségnek egy összejövetele, a Stadion mellett abban a kisebb stadionban és én akkor még a köztársaság képviseletében én ott voltam. Hiszen voltak ilyen jellegű protokolláris feladatok is, hogy meghívták az elnököt, aki maga is volt cserkész gyerekkorában, ugye Göncz Árpádról van itt szó. Baráti és egyéb jellegű kapcsolat alapján személyes kérése az volt, hogy az egyik szárnysegédje én legyek.

Csabán is talpra állt a dolog, többször is összejöttünk az öregcserkészekkel, másrészt drukkoltunk, hogy abból a 4-5 szövetségből legyen egy, olyan, amelyikben a szövetség vezetői ne a maguk cserkészetét akarják majd újraélni, hanem magát a cserkészetet akarják újra működésbe hozni. Ezen kívül én ekkor már eléggé elfoglalt voltam 1990-95 között, tehát azon kívül, hogy hivatalos formában itt-ott a cserkészettel kapcsolatban megjelentem, a csabai újjáalakulásban személyesen többször is részt vettem. De hát drukkoltam annak, hogy menjem, mert én nagyon fontosnak tartanám azt, amit a mai fiataloknak a cserkészet tud adni, hogy azt életre szóló élménnyel éljék meg. Lélekben, testben, épen és tisztán tudjanak felnőtté válni.

Nagyon szépen köszönöm, hogy István bácsi megosztotta velünk az élményeit, és a továbbiakban kívánok jó egészséget és jó munkát!

Köszönöm szépen.

Márkus Richárd, 2016 decembere