Az egyházügyi előírások miatt az evangélikus hitoktatás „törvényes” kereteit is rendkívül szűkre szabták. A hatvanas években a konfirmációra felkészítő oktatás általában három hónapig tartott és a konfirmációi oktatásban részvevő fiatalok száma országosan hatezer fő körül alakult. A pártállami diktatúra enyhülése következtében fokozatosan terjedtek el a három hónapnál tovább tartó képzések. A hazai evangélikus hitoktatásban a nyolcvanas évek végére jelent meg az a lelkészi attitűd, amely sokkal komolyabb lelki és szellemi felkészülést követelt meg az egyházhoz csatlakozni kívánóktól, mint ami korábban volt jellemző. Addigra már tudatos, hitvalló, az egyházat felvállaló és vallásgyakorló magatartást követeltek meg az újonnan belépőktől a lelkészek. A fiatal korosztály gyülekezeti gondozása gyermek- és ifjúsági bibliaórák keretében folyt. A gyermek-bibliaórák anyagát a püspöki hivatal küldte el sokszorosítva, ennek alapján zajlott az igehirdetés, melyet azután a gyermekek a létszámtól függő, általában tíz-tizenkét fős csoportokban megbeszéltek. A csoportokat olykor a lelkész által felkért vezetők irányították, de a legtöbb helyen a lelkész felesége végezte e munkát.Az ifjúsági bibliaórák anyagát a gyülekezeti lelkészhatározta meg. Ezekre azok jártak, akik már konfirmáltak. Országos hírű és mintaértékű nevelés folyta Deáktéren (Keken András és munkatársai, Hafenscher Károly, Traitler Gábor), a Gorkij fasorban (Koren Emil és Harmati Béla), Zuglóban (Boros Károly és Szabó István) és Rákospalotán (Bolla Árpád).