Parázs a hamu alattMagyar cserkészet a kommunizmusban

Kölley György cserkészei

Az egykori kiscserkészvezető, a GULAG-ot megjárt, majd 1956-ban pappá szentelt Kölley György (1919-2005) dunabogdányi káplánként virágzó ifjúsági közösségeket hozott létre. Az 1956-os forradalom előtt és után – lényegében különösebb nehézségek nélkül – szervezett három táborozást (1956 nyarán a Bükkben, 1957 júliusában a közeli Kismaros melletti erdőben, majd augusztusban a Gerecsében. Munkáját többen segítették, a programokhoz a hivatalos keretet az UVATERV (Út- és Vasúttervező Vállalat) S. C. természetjáró szakosztálya biztosította.  A cserkész szellemben történő kirándulásokat, táborozásokat az állambiztonság az „Indiánok” fedőnéven figyelte meg. Tevékenységéért 1961-ben Kölley György öt év börtönbüntetésre ítélték, amnesztia révén 1963-ban szabadult. 1969-ben nyugatra távozott és az emigráns magyar cserkészmozgalom vezetőjeként dolgozott tovább. A rendszerváltás után visszaköltözött Leányfalura és szerepe volt a hazai cserkészet újjászervezésében.

Parázs a hamu alattMagyar cserkészet a kommunizmusban