Az 1960-as években a pasaréti református ifjúsági közösség tagjai minden vasárnap délután bibliaórára gyűltek össze a gyülekezet egykori KIE-termében, az alagsorban. Egy-egy szombaton „társadalmi összejöveteleket”, „bulikat” tartottak, ekkor általában valamilyen irodalmi művet olvastak fel, majd beszélgettek róla. A táncot eleinte tudatosan kerülték, helyette társasjátékokat játszottak. Az egyik ilyen összejövetel során egyik vezetőjük, Uray Géza felolvasta Tamási Áron Rézangyal című novelláját, a külön összejöveteleket ezért nevezték el „rézangyalnak”.
Szabadidejükben színházba jártak, hétvégén, állami ünnepnapokon pedig, amikor tanítási szünet volt, és a dolgozó felnőtteknek sem kellett munkába menniük, egynapos kirándulásokat szerveztek. A gyalogtúrák közben mindig szakítottak időt egy rövid igemagyarázatra. „Április 4-én garantáltan kirándultunk, mert szabadnap volt, de nem olyan ünnep, amin otthon a templomban vagy a családban részt kellett volna venni” – derül ki Viczián István, a kirándulások egyik fő szervezője emlékezéséből. A fiatalok aktivitása hamar felkeltette a pártállami szervek figyelmét. Az ellenintézkedések kidolgozásában és végrehajtásában az állambiztonság munkatársai, tartótisztjei kaptak kulcsszerepet.
A csoportot mindig egy teológus és pasaréti fiatalok vezették. A teológusok általában néhány évig maradtak, amíg tanulmányaik végeztével el nem kezdték lelkészi szolgálatukat. Ők az 1960-as években név szerint a következők voltak: Uray Géza, Cseri Gyula, illetve a két Szabó Péter. Utóbbiakat azonos nevük miatt, hajuk színe alapján „fekete” Szabó Péterként (később Kanadában lett lelkész) és „szőke” Szabó Péterként (később Cecén lett lelkész) különböztették meg.
A teológusok egy vagy több pasaréti fiatal segítségével vezették az ifjúságot: köztük volt Pálhegyi Ferenc, Viczián István, később Viczián Miklós, illetve Gyenes Károly. Gyenes előbb az ún. nagy serdülőkört vezette, amely az évtized elején alakult meg olyan fiúkból, akik már konfirmáltak, és egy csoportban akartak maradni. Közben az ifjúsági kör kettévált kor szerint. Ennek eredményeképpen új csoport alakult a fiatalabbakból. Ennek az úgynevezett kis ifjúságinak volt a vezetője többek között Körmendi Alpár és Matolcsy Erzsébet. Mellettük nem állt teológus, de sok tekintetben Vályi Nagy Ervin teológiai professzort tekintették lelki vezetőjüknek, aki időközben Pasarét területére költözött, és a hatvanas évek végén presbiter is lett a gyülekezetben. Pálhegyi Ferenc Joó megbízásából egy idő után átvette a gyermekmisszió irányítását, de megmaradt az ifjúság egyik vezetőjének is.
„Illegális” ifjúsági munka
A pasaréti ifjúsági kör – a rendelkezésünkre álló források alapján – először 1959 februárjában, indirekt módon került az állambiztonság látókörébe. Balogh Enikő másodikos gimnazistaként, mit sem sejtve, szeretettel invitálta pályakezdő fizikatanárnőjét az ifjúsági bibliaórára. Nem tudhatta, hogy a tanárnő „Gyöngyi” fedőnéven jelentéseket ír kollégáiról tartótisztjének, Kállai Lili rendőr századosnak, aki a budai gimnáziumokban végzett elhárításért volt felelős. Az ügynök beszámolt tanítványa meghívásáról is, amelyet Kállai százados értékesnek tartott, „mivel tudomásunkra hozza, hogy a református egyház keretén belül illegális hitoktatással foglalkozik, ez azt jelenti, hogy templomon kívül foglalkoznak fiatalokkal.”Továbbá feladatul szabta „Gyöngyi”-nek, hogy menjen el „az összejövetelükre, és nézzen körül, kik járnak fel, kik és miről tartanak előadást, milyen korosztály van többségben”.
Az ügynök 1959–1960 során mindössze két alkalommal vett részt a pasaréti ifjúsági bibliaórán, és csak az egyikről írt jelentést. Ebből megtudhatjuk, hogy 1959. március 29-én „egy gyógypedagógiai tanár”Isten országáról és annak állampolgárairól beszélt. Eszerint az ifjúsági órát a közösség egyik vezetője, Pálhegyi Ferenc tartotta, csak az ügynök nem jegyezte fel a nevét. A bibliaóra után az április 4-i kirándulásról egyeztettek, amelyről azonban „Gyöngyi” nem írt jelentést, mivel feltehetőleg nem vett részt rajta. Bár az ifjúsági kör alkalmaira nem járt el, tanítványán keresztül folyamatosan tájékozódott róluk. Így értesült egy „Géza nevű fiatal lelkészről”, akivel kapcsolatban tartótisztje feladatul szabta, hogy ismerkedjen vele össze, és tudja meg, „mennyire befolyásolja az ifjúságot”. Az ügynök, a munkadossziéjában megtalálható jelentések alapján, vélhetően nem találkozott személyesen Uray Gézával, akiről rossz értesülésekkel rendelkezett, mert ebben az időben még csak teológus volt, nem lelkész.
Kállai százados „Gyöngyi”-n keresztül felderítő munkát kívánt végezni a pasaréti ifjúság vezetőivel kapcsolatban, de ezt egy túlbuzgó pedagógus és a II. kerületi rendőrkapitányság megakadályozta. A történet azzal kezdődött, hogy 1960 áprilisában Balogh Enikőt behívatta magához Turi Lajosné, az iskola KISZ-vezető tanára, és kérdéseket tett fel neki a pasaréti összejövetelekről, az ottani vezetőkről, illetve hogy „mennyit és milyen értelemben politizálnak”. Erre a tizenhét éves lány bátran, hitét nem szégyellve elmondta, hogy annyi mindent meg kell tanulniuk Krisztusról, hogy másra már nem is jut idejük. Enikőt 1960 tavaszán kétszer, egy szintén pasaréti fiút pedig egy alkalommal hallgattak ki a kerületi rendőrkapitányságon. A diáklánynak nekiszegezték a kérdést, „az érettségi kedvéért lemondana-e az összejövetelekről”. Erre ő igennel felelt, de azt is hozzátette, hogy az elveiről nem mondana le, mert imádkozni nem csak Pasaréten lehet. Balogh Enikő magatartását megerősíti Viczián István is, aki komoly és stabil lányként emlékszik rá. Kállai százados értékelése szerint a KISZ-vezető tanár és a kerületi rendőrkapitányság megzavarta felderítő akciójukat. Mivel a diáklány továbbtanulását tervezte, egy idő után – kényszerűségből – elmaradozott a pasaréti ifjúsági körből. Mivel az iskolai KISZ-szervezet ajánlására volt szükség az egyetemi és főiskolai felvételihez, felkereste Turinét, aki a korábbiakhoz hasonlóan ismét a pasaréti ifjúság tevékenységéről kért tőle beszámolót. Erre Balogh Enikő „nagyon elkeseredett. Mi a Vera néni [Turiné keresztneve]? Detektív, vagy milyen jogon kéri ezt? S különben sem járok már régen” – olvashatjuk „Gyöngyi” 1961. április 26-án adott jelentésében. Az állambiztonságnak a pasaréti ifjúsági kör vezetőivel kapcsolatban végzett felderítő akciója a rendszer hibái miatt ez alkalommal meghiúsult, mivel ügynökük a túlbuzgó KISZ-vezető és a vele együttműködő kerületi rendőrség miatt elvesztette kapcsolatát Pasaréttel. Az esetből mikroszinten kimutatható a hívő keresztyének stigmatizációja is a korai Kádár-korszakban.
Ügynökkombinációk
Két évvel később az állambiztonsági szervek már direkt módon figyelték meg az egyes fővárosi református gyülekezetek ifjúságát: „Jelenleg feldolgozás alatt tartunk több olyan ifjúsági illegációt, melynek az élén dr. Gyökössy Endre [Újpest-Újváros], dr. Joó Sándor [Pasarét], dr. Farkas József [Gyulai Pál utca] lelkészek, valamint Bugárszky Mátyás [Szilágyi Dezső tér] világi személy állnak” – olvashatjuk egy 1963-as összefoglaló jelentésben. A jelentésben szereplő fővárosi gyülekezetek – köztük Pasarét – ifjúságának és lelkészeiknek az 1960-as évek elején történt megfigyelése nem volt véletlen. Az 1960. június 21-én elfogadott párthatározattal a hatalom 1956 után először terjesztette ki a belső reakció elleni harc fő irányait az egyházakra is. Ezután nagyszabású rendőrségi akciókra került sor: 1960 őszén és 1961 elején több száz, az ifjúsággal foglalkozó római katolikus pap, illetve világi hívő ellen indult eljárás. A „református összeesküvés” szálait is elővették, elsődleges céljuk a Református Megújulási Mozgalom (RMM) tagjainak felelősségre vonása volt. A hivatalos egyházpolitikával szembeforduló, az egyház teológiai, szervezeti és személyi megújítását célként megfogalmazó mozgalomban Joó Sándor is tevékeny szerepet vállalt. Az állambiztonság folyamatos adatgyűjtést végzett Pap Lászlónak, a Budapesti Református Teológiai Akadémia volt dékánjának, Joónak és az RMM más prominens képviselőinek „reakciós” tevékenységére. 1960-1961-ben mégis két, kevéssé ismert vidéki lelkész – Székely Dezső (Bátaszék) és Cseh Benő (Decs) – került bíróság elé. A Székely-perben 1961. január közepén hirdettek ítéletet, de hamarosan már újabb országos méretű református irányítású „államellenes szervezkedés”nyomait fedezte fel a rendőrség, melyet később „Hitvallók” fedőnévvel láttak el. Az állambiztonsági koncepció ennek vezetőiként – egy 1961. június 16-án kelt jelentésben – Ravasz Lászlót, Pap Lászlót, Joó Sándort és Gyökössy Endrét jelölte meg.
A „Hitvallók” ügyben dolgozott a „Pázmándy” fedőnevű ügynök is, mielőtt Bakonyi Lajos rendőr őrnagy 1961 végétől a pasaréti gyülekezet ifjúságának megfigyelésével bízta meg. Az ügynök mind életkorát, mind ismeretségi körét tekintve megfelelőnek bizonyult e feladatra: huszonnégy éves fiatalemberként a Műegyetem gépészmérnök-hallgatója volt, és évfolyamtársa Csécs Lászlónak, aki a pasaréti ifjúsági körbe járt. „Pázmándy” három hónapon keresztül látogatta a vasárnapi istentiszteleteket, jelentett Joó Sándor prédikációiról, és szorosabbra fűzte Cséccsel való barátságát. Így jutott el odáig, hogy évfolyamtársa bemutatta Joónak, akivel 1962. február 27-én este már négyszemközt beszélgethetett. Tartótisztje fontosnak tartotta ezt az eredményt, mivel „ügynöki felderítő munkát tudunk végezni az ifjúság között folyó ellenséges aknamunka irányában” – írta a jelentés értékelésében. Az ügynöknek tehát ezen irányvonal mentén kellett végeznie megfigyeléseit. Joó „Pázmándy”-t úgy fogadta, mint bármely más fiatalt, nem sejtve, hogy az állambiztonsági hálózat emberéről van szó. Elmondta neki, hogy a továbbiakban is bármikor forduljon hozzá, illetve Pálhegyi Ferenchez, ha lelki problémái vannak. Az ügynök megemlítette, hogy erkölcsi dilemmái támadtak a Kommunista Ifjúsági Szövegségbe (KISZ) való belépéssel kapcsolatban. Erre a lelkész megnyugtatta, hogy véleménye szerint a KISZ már nem kommunista ifjúsági szövetség, hanem egy egészen felhígított szervezet. Azt tanácsolta „Pázmándy”-nak, hogy nyugodtan lépjen be, mivel „mindent megtehetünk, ami nem ellenkezik krisztusi hitünkkel”. Az állambiztonság – hogy saját fontosságát hangsúlyozza – ebből azt a messzemenő következtetést vonta le, hogy „Joó nagy figyelmet fordít a KISZ-szervezetek munkájára, és azon belül aktívái által az adott lehetőségeket igyekszik kihasználni” – ahogy egy 1962. április 9-én kelt összefoglaló jelentésben olvashatjuk.
Közösségi programok megfigyelése
„Pázmándy” először 1962. március 4-én vett részt a pasaréti ifjúság bibliaóráján. Ott ismerkedett meg Pálhegyi Ferenccel, aki meghívta a következő vasárnapi bibliaóra előtti imakörükre. Ennek az ügynök külön megörült: „lehet, hogy ez lesz a főnökök klubja” – írta, mivel az ifjúsági kör vezetőinek felderítése a feladatai közé tartozott, így a Pálhegyi Ferenccel való „baráti kapcsolat” erősítése is. Az imakör végén, mint új tagot – szokás szerint – megkérték, hogy mutatkozzon be. Tartótisztje rendszerellenes csoportként tekintett a pasaréti ifjúságra, ezért az állambiztonsági logika szerint így értékelte a helyzetet: „Pálhegyi azért szervezte meg ezt a megbeszélést, hogy ügynökünket tanulmányozzák, múltját ellenőrizzék a Joó Sándorral történt beszélgetés alapján.”
Az ügynök az ifjúság egynapos kirándulásaira és a „rézangyalokra” is elment, hogy jobban megismerhesse a vezetőket és a kör tagjait. 1962. március 18-i túrájuk során a Normafa felé jártak, ahol „Pázmándy” hátulról megdobta hógolyóval Viczián Istvánt. Erre „Csécs kijelentette, hogy azért ez nem illik egy Keresztyén Ifjúsági Szövetségben” – olvassuk a jelentésben. Bakonyi őrnagy értékelésében felfigyelt erre: talán a Keresztyén Ifjúsági Egyesületre (KIE) vagy az 1956-ban létrehozott, tiszavirág életű Keresztény Ifjúsági Szövetségre emlékeztette, továbbá megerősíthette benne a pasaréti fiatalok illegális tevékenységéről alkotott elképzeléseit, mivel a korszakban kizárólag a KISZ működhetett ifjúsági szervezetként. Viczián István szerint Csécs csak viccesen mondhatta az idézett mondatot, de arra különösen vigyáztak, hogy tevékenységüknek ne legyen egyesületjellege.
Az állambiztonság koncepciója szerint a pasaréti ifjúság „ellenséges” politikai tevékenységet is kifejtett, de ezt nem sikerült bizonyítaniuk. „…direktben való politizálás semmilyen módon nem folyt, elsősorban azért, mert rendkívül veszélyes lett volna… Másrészt pedig azt őszintén gondoltuk, hogy nem is ez a célunk” – mondja Viczián István. Elvétve akadt erre példa, de abban az esetben rögtön leállították az illetőt, hogy ne kompromittálja őket. „Pázmándy” is jelentett egy ilyen esetről: az 1962. április 4-i kiránduláson Ballagi Farkas orvostanhallgató mesélni kezdett a Miskolci Egyetemen 1956-ban történtekről, mire „Uray közbevágott, hogy ezt hagyjuk”.
Az ügynök bibliaórákról szóló jelentéseire jellemző, hogy az órák tartalmáról a legtöbb esetben csak felszínes módon számolt be. Ezeket elolvasva, értékelve egy év elteltével,1963. március 16-án Bakonyi őrnagy a következő megállapításra jutott: „Az előadások tartalmát tekintve bibliamagyarázatra szorítkozik, ellenséges kitételeket sem tartalmaz.” Az állambiztonság által „ellenségesnek” tartott bibliaórára csupán egy példát találunk a több mint két év alatt megírt jelentések között. Bakonyi őrnagy ezt értékelve megállapította, hogy Joó Sándor „burkolt formában a társadalmi rendszer ellen beszélt. Az ifjúságot abba az irányba befolyásolta, hogy az egyház minden történelmi körülmények között fenn fog maradni. Beszédének lényege, hogy az egyházért minden szenvedést vállalni kell.”A lelkész a Jelenések könyve alapján az üldözött egyházról beszélt, magyarázva az igeszakaszt, melynek egyik lényeges megállapítása „Pázmándy” szerint a következő volt: „mindig a hívők serege és a Sátán küzd egymással itt a földön, napjainkban is…” Jelentette továbbá, hogy Joó a magyarázat során „mindig félreérthetetlenül hivatkozott a jelen kor körülményeire, de nem konkrétan. Pl. ilyen kitételt is mondott: a szenvedés a börtönben addig a legszörnyűbb, míg az ember nem tudja, hogy meddig ül ott, ha már tudja, akkor lényegesen könnyebb.”Joó Sándor ezzel bizonyára személyes, 1957. tavaszi börtönélményére utalhatott.
Az ügynöknek egy alkalommal sikerült politikai témára terelnie a szót. 1963. március végén egy beszélgetés során felvetette Hruscsov és XXIII. János pápa élénkülő kapcsolatait, mire a „fekete” Szabó Péter azt felelte, hogy nem jó, ha valaki akár egyházi, akár világi területen világhatalomra tör. Az azokban a napokban életbe lépett, az 1956-os elítéltek egy bizonyos körére kiterjedő amnesztiarendelettel kapcsolatban Viczián István fejtette ki véleményét: „ez összefügg szerinte azzal a kijelentéssel, hogy »aki nincs ellenünk, az velünk van« – jobb megbocsátani, és ezzel híveket szerezni, mint eltenni embereket láb alól, és ezzel többet ellenséggé tenni” – jelentette „Pázmándy”.
Az ügynök az 1962. március 25-i bibliaórán arról értesült, hogy a pasarétiek más református gyülekezetek ifjúságával is tartják a kapcsolatot. Uray Géza hirdette, hogy a külső-józsefvárosiak asztalitenisz-mérkőzésre hívták ki őket, illetve a Szilágyi Dezső térieknél szeretetvendégségre hivatalosak. Bakonyi őrnagy erre felfigyelt: „a Pasaréti gyülekezet nem elszigetelten végzi tevékenységét, hanem szorosan egységben a környező gyülekezetekkel” – írta, de a későbbiek során nem szentelt különösebb figyelmet ennek a területnek. Az ifjúsági kör Simon János teológus javaslatára felvette a kapcsolatot a szokolyaiakkal is, akik „Pázmándy” jelentése szerint 1962. május 27-én jártak Pasaréten. Részt vettek az istentiszteleten, utána családoknál ebédeltek, a délután első felét a budai Várban töltötték, majd elmentek az ifjúsági bibliaórára, amelyet Joó Sándor tartott. Később – tudjuk meg Viczián István visszaemlékezéséből – a pasarétiek egy kirándulás keretében meglátogatták őket, a nap végén pedig a helyi gyülekezeti teremben aludtak. Az ügynök a szentendreiekkel való kapcsolatról is beszámolt. Ők 1962. július 1-jén vettek részt a pasaréti bibliaórán, lelkészük, Pásztor János vezetésével.
A pasarétiek a hatvanas évektől több gyülekezet ifjúságával is szorosabb kapcsolatot alakítottak ki – általában a lelkészekkel való személyes ismeretség alapján –, és ifjúsági bibliaórákat tartottak nekik. Elsőként Matolcsy Erzsébet Szentendrére, Viczián István és Gaál Csaba Pestszentlőrinc-Szemeretelepre, Viczián Miklós pedig Rákoshegyre járt az „apostolok lovának” nevezett motorjával, ugyanis az mindig rossz volt és csak aznapra javult meg, amikor ment hozzájuk.
Beépülés
„Pázmándy” az 1962. április 8-i ifjúsági óra után fél órát sétált Viczián Istvánnal, és a serdülők nyári táboráról beszélgettek. Az ügynök javasolta, hogy az egynapos kirándulásokon kívül is szervezzenek programokat, továbbá érdeklődött, hogy a pénteki összejöveteleken mit szoktak csinálni. Viczián elmondta, hogy ez egy szűkebb körű imaközösség volt, de már csatlakoztak a felnőttek pénteki bibliaköréhez. 1962. június végén „Pázmándy” a lakásán kereste fel Vicziánt. Beszélgettek az előző ifjúsági bibliaóráról, és újra szóba került a nyári tábor. Vicziánnak már kezdettől furcsa volt a fiatal műegyetemista: „Feltűnt, azt hiszem, az imaórára is eljött. Rögtön előadott egy történetet, hogy ő most volt Miskolcon valami konferencián, és hogy ő megtért, és szeretne járni az órára. Mondtuk, hogy szeretettel fogadjuk, meg örülünk neki. Csak nekem gyanús volt, ahogyan ő előadta ezt a megtérést, olyan feltűnő hibákat csinált… Látszott, hogy nem volt fogalma, hogy miről van itt szó… De hát én nem szóltam senkinek akkor.” „Pázmándy” időről időre, rajtaütésszerűen megjelent Viczián lakásán. Megkérdezte tőle, mit és hogyan terveznek az ifjúsági körben. Egyszer arról is beszámolt neki, hogy „most volt valami katolikus körben, és azok úgy gondolják, hogy hát itten a forradalom szellemét tovább kéne vinni, valami ellenállást kéne szervezni. Mit gondolunk mi, hogy ehhez nem kéne-e csatlakozni.”
Viczián egy idő után arra a megállapításra jutott, hogy „Pázmándy”-val folytatott beszélgetésein keresztül első kézből tudja tájékoztatni a belügyet: „Én ezt tudatosan csináltam, akkor mindig elmondtam neki, hogy nekünk mik a céljaink: mi tényleg az evangéliumot akarjuk terjeszteni, politikával nem foglalkozunk.” Az ügynök mintegy két és fél éven át jelentett a pasaréti gyülekezet ifjúsági köréről. 1963 novemberében írta utolsó jelentését, de 1964 tavaszáig még nyolc prédikáció sokszorosított példányát adta át Bakonyi őrnagynak. Ezek minden valószínűség szerint Farkas József írásai voltak.
„Pázmándy” 1963-ban végzett az egyetemen, 1964-ben pedig a Híradástechnikai Vállalatnál helyezkedett el gépészmérnökként. Hamarosan megválasztották KISZ-titkárnak. Viczián szerint amíg járt az ifjúsági körbe, addig „rettentő buzgó” volt, aztán „mintha elvágták volna, egyszer csak eltűnt. De akkor én az ellenstratégiát csináltam, rajtaütésszerűen időnként meglátogattam. Olyan furcsán viselkedett, mert mikor becsöngettem hozzá, akkor kirohant az előszobába, hogy »jaj, te vagy az, hát nekem most rögtön el kell mennem!«, és akkor együtt elrohantunk.”
Az ügynök jelentéseit felhasználták az állambiztonsági szervek által kreált, „Harcolók” fedőnevű csoport, azaz négy fővárosi gyülekezet ifjúsági körének és egy magánlakásban időnként megtartott önképzőkörnek a feldolgozásához. Ezek az ifjúsági csoportok az állambiztonság szerint „ellenséges magatartást” tanúsítottak, ugyanakkor megfigyelési dossziéjukat később megsemmisítették. Kósa László kutatásai szerint az ügyben tervezett rendőrségi nyomozás a Szilágyi Dezső térieknek, utánuk pedig a Gyulai Pál utcaiaknak szentelte a legnagyobb figyelmet. Az újpest-újvárosiaknak és a pasarétieknek kisebb jelentőséget tulajdonítottak. A „Harcolók” ügyében terjedelmes, huszonhat oldalas összefoglaló jelentést állítottak össze 1964. március 5-én. Ebben azok nevét és címét olvashatjuk, akik a megjelölt ifjúsági csoportokat vezették. Geréb Sándor rendőr őrnagy, a BM III/III/2-a alosztály vezetője, valamint helyettese, Pálfi József rendőr százados célul tűzte ki, hogy a felsorolt vezetőknél négy-öt helyen tartsanak házkutatást, és végezzenek kihallgatásokat. A pasarétiek névsora a következő volt: Viczián István, Pálhegyi Ferenc, Szabó Péter. Azt nem lehet tudni, hogy a két Szabó közül melyikre gondolt az állambiztonság, mivel ekkor mind a „fekete”, mind a „szőke” teológus volt. „Nem tudtam, hogy ilyen közel álltam 1964-ben egy házkutatáshoz és egy kihallgatáshoz. Talán tényleg gondtalanabbak voltunk, mint amennyire indokolt lett volna. De Isten kegyelme, hogy megőrzött. Nem hallottam, hogy Ferit vagy Szabó Pétert kihallgatták volna” – emlékezett vissza Viczián István. A „Harcolók” fedőnevű ügyben megfigyeltek ellen indított eljárást az ügyészség végül nem találta megfelelően megalapozottnak. A „Harcolók” fedőnevű ügyben a hatalom – a Kádár-korszak egyházpolitikájának megfelelően – a büntetés végrehajtását nem az állami, hanem az egyházi hatóságokra bízta. Cseri Gyulát és Szarka Miklóst a dunamelléki egyházkerület püspöke Szamosközi István, aki egyben a zsinati lelkészképesítő bizottság elnöke is volt, nem nevezte ki segédlelkésznek, hanem „rendelkezési állományban” tartotta őket egy évig, mialatt diakóniai munkát kellett végezniük. Jelenleg nem tudjuk, hogy „Pázmándy”-n kívül más hálózati személyt is megkíséreltek-e beépíteni a pasaréti ifjúsági körbe. Az állambiztonságnak ez az akciója sikertelennek bizonyult, mivel nem derült fény „ellenséges” tevékenységre, és az ifjúság belső bomlasztását sem sikerült elérni. Pasaréten ezt követően is aktív ifjúsági élet zajlott.