A második világháború után a kommunisták politikai ellenfeleik mellett, az egyházak mozgásterét is igyekeztek szűkíteni, sőt, az akié az ifjúság azé a jövő elv jegyében a keresztény alapokon szerveződő ifjúsági mozgalmak, köztük a magyarországi cserkészet működését is megpróbálták ellehetetleníteni. Az illegációba kényszerülő cserkészvezetők és -tagok megpróbálták átmenteni a cserkész életmódot; a hatalom elől rejtve szervezték a mozgalmat. A politikai rendőrség, a rettegett Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a megfélemlítő akciók mellett, titkosszolgálati eszközökkel is megpróbálta szétzilálni a közösségeket.

A hálózat

A politikai rendőrség sokféle titkos, más néven operatív eszközt használt. Ide tartozott a hálózati és az operatív nyilvántartás, a környezettanulmányozás, az operatív figyelés, a postai küldemények ellenőrzése (levelek felbontása, elkobzása), az operatív technikai eszközök alkalmazása (pl. szoba- és telefonlehallgatás), a krimináltechnikai eszközök használata (pl. speciális fényképezőgépek, mikroszkópok), az operációk végrehajtása (pl. titkos őrizetbe vétel, házkutatás, ruházat titkos átvizsgálása), valamint a hálózat, tehát az ügynökség. A bizalmas nyomozás során az operatív módszerek közül a hálózati felderítés révén szerezte az államvédelem az érdeklődési körébe került személy vagy célcsoport tagjainak titkolt tevékenységéről a legtöbb, általuk leleplezni kívánt információt. Ennek eszköze a hálózati személy volt, akit vagy a megfigyelt csoport tagjai közül szerveztek be, vagy már ügynökként kapott utasítás alapján ismerkedett meg a célszemélyek közül valakivel, így jutva hozzá a politikai rendőrséget érdeklő információkhoz.

A Rákosi-érában a totális elhárítás, a társadalom teljes egészének ellenőrzése volt a cél, amelynek érdekében a politikai rendőrség tisztjei tömeges méretekben próbáltak embereket titkos együttműködésre bírni. Ennek érdekében a kiválasztott személyek többségét megvádolták valamilyen a korabeli jogszabályok által büntetendő cselekmény elkövetésével, és a tettükért járó büntetés fenyegetésével rávették arra, hogy jelentéseket adjanak a politikai rendőrséget érdeklő személyek vagy csoportok tevékenységéről. Ezt a fajta módszert az állambiztonsági szakzsargon pressziós alapon történő beszervezésnek nevezi. Bár  a besúgók hálózatának kiépítése a kommunista politikai rendőrség megszületésével szinte egy időben megindult, azonban országos szintű kiterjesztésük és az általuk megszerzett információk mennyisége és minősége messze elmaradt a politikai megrendelők igényeitől. Az államvédelem a pártvezetés elvárásainak megfelelően 1948-ra már országos hálózattal rendelkezett, de a hatékonyság továbbra sem nőtt, így 1950-ben a beszervezettek 28%-át kizárták az ügynökség soraiból. Mindezek ellenére a hálózati személyek száma folyamatosan emelkedett: 1951-ben 34.526, 1953-ban 45.521 főt tartottak a hálózati nyilvántartásban. Azonban ez a létszámemelkedés csak azt a politikai kívánalmat mutatta, hogy bármi áron, de totális ellenőrzés alá kell vonni a teljes társadalmat. 1953. szeptember 8-án a Belügyminisztérium Kollégiumának ülésén Dékán István államvédelmi ezredes problémaként említette a párttagok beszervezettek közötti túl magas, ötven százalék feletti arányát; azt, hogy több célterület nincs kellően, az ügynökség által ellenőrizve; nem tartják be megfelelően a konspirációs szabályokat; rendezetlenek a nyilvántartásokMindezek orvoslására többször elrendelték a hálózat felülvizsgálatát, ami a hálózati nyilvántartásban szereplők számának lassú csökkenését mutatta. Az 1955. december 31-ei állapot szerint a teljes hálózatban országosan, tehát a központi és a megyei szerveknél összesen már csak 35.793 főt tartottak nyilván, ami 1956. július 1-jére 30.855 főre csökkent.

A hálózat funkciója rendkívül sokrétű volt. Az ellenségesnek nyilvánított személyekre, csoportokra vonatkozó titkos információgyűjtés, felderítés mellett operatív kombinációk végrehajtását (kutatás, figyelés, dezinformációk terjesztése, bomlasztás, büntetőeljárás kezdeményezéséhez szükséges bizonyítékok szerzése) is végezték. Feladataik közé tartozott többek között az ellenséges tevékenységet végző személyek felkutatása és felismerése, beszervezési jelöltek kutatása és jellemzése, elhárítási vonalak (pl. ifjúsági vonal), objektumok (hadiipari, hírközlési kutató-kísérleti üzemek stb.) preventív védelme, ellenséges akciók (pl. merénylet) meghiúsítása volt. Ezen tevékenységek mellett a börtönelhárításnál is használták az ügynökséget. Sok esetben a hálózat segítségével végezték a levélellenőrzést és alkalmazták az operatív technikát is. A hálózat feladatköreinek felsorolásából is kitűnhet, hogy tagjai sokszor bonyolult, rendkívül fontos és kényes megbízatásokat láttak el.

A pártállami diktatúra politikai rendőrségének mindvégig kitüntetett figyelemmel követett, szinte minden más társadalmi rétegnél jobban ellenőrzött „célszemélyei” voltak az 1945 előtti időszakban az állam- és közigazgatásban vezető pozíciót betöltők, a Horthy-korszak katonatisztjei, csendőrei, rendőrei, a „másként” gondolkodó értelmiségiek, a magyarországi egyházak tagjai, valamint mindazon személyek vagy csoportok, akik állami jóváhagyás nélkül végeztek ifjúság nevelő munkát, kiváltképp ha már feloszlatott ifjúsági szervezet újra élesztésével kívánták azt elérni. Így fokozott figyelmet fordítottak a cserkészmozgalom tagjai tevékenységének felderítésére is. Ennek érdekében a pártállam fennállása alatt a politikai rendőrség a cserkész mozgalom tagjai között is kereste azokat a személyeket, akiknek beszervezésével a cserkészet belső életéről, a vezetők és a tagok tevékenységéről, terveiről juthattak első kézből információkhoz.

Beszervezés

1948-ra a politikai porondon a kommunisták ellenfelei közül szervezett erőként már csak az egyházak maradtak talpon. Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt funkcionáriusainak tartott, harmadik országos értekezletén, 1948. január 10-én felvázolta a kérdés megoldását, vagyis az általa elképzelt jövőbeni egyházpolitikai koncepciót. A főtitkár szerint „a demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése”. Terveiben, a szovjet mintát alapul véve, sajátságosan kívánta rendezni az egyházakkal kapcsolatos teendőket. Ahogy Rákosi fogalmazott: „a magyar demokrácia eddig minden problémát, mely elé a történelem állította, megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, mely az egyház köntöse mögé búvik.” (Rákosi, 1955, 180) A kommunista hatalom nem csak az egyházakkal, de a hozzájuk bármilyen módon köthető szervezetekkel, így a cserkészmozgalommal szemben is határozottan lépett fel. A pártállam elvette létesítményeiket, felszámolta irattáraikat, könyvtáraikat, és hajszát indított azon vezetők és tagjaik ellen, akik nem fogadták el a változásokat és megpróbálták titokban továbbra is életben tartani a cserkészetet, megőrizve szellemiségét. Mindezek végrehajtása elsősorban a politikai rendőrség, az Államvédelmi Hatóság feladata volt. Az államvédelmi tisztek országszerte próbálták felderíteni az illegális cserkészcsapatokat, amelyhez a legtöbb információt épp a cserkészmozgalom tagjai közül beszervezett személyeken keresztül szerezték. Ez történt Felkai Ervin esetében is.

Felkai Ervin 1935. január 13-án született Győrben. Tanulmányait a bácsai elemi iskolában kezdte, majd 1945 szeptemberétől a győri bencés gimnáziumban folytatta, ahol osztályfőnöke, Pálfy Aurél bencés szerzetes révén ismerkedett meg a cserkészettel. 1947-ben belépett az iskola Jedlik Ányosról elnevezett cserkészcsapatába. Részt vett a cserkészcsapat repülőmodelleket készítő körének munkájában, és a csapatotthon építésében is. Az 1948/1949-es tanévben, mivel az egyházi iskolák államosítása elérte a bencés gimnáziumot is, Felkai tanulmányait egy állami általános iskolában folytatta. Kapcsolata Pálfival töretlenül fent maradt, így kerülhetett be a bencés szerzetes által 1948 végén szervezett illegális cserkészcsapatba. Miután gimnáziumi felvételi vizsgája nem sikerült, egy évre Pálfy magántanítványa lett, majd 1950-ben bekerült a szeptemberben újra megnyíló bencés gimnázium második osztályába. Ugyanebben az éveben a tizenöt éves Felkai néhány cserkésztársával együtt kétszer is számukra kamaszcsínynek tűnő betörést követett el: előbb a Révai Miklós Gimnáziumban rongálták meg a díszterem dekorációját, széttépték az osztálykönyveket, a szertárban üvegcsöveket, lombikokat törtek össze, majd a bencés gimnáziumból vittek el kardokat és szuronyokat, hogy később hadi játékokat játszhassanak velük. Szerencséjükre, tettük ekkor még nem derült ki.

Felkai betegsége és több tanárral való konfliktusa miatt 1952 tavaszán félbe hagyta tanulmányait és haza költözött. 1952 decemberében a Győr-Sopron megyei Villanyszerelési Vállalatnál kapott munkát, végzettség hiányában segédmunkásként. 1953. május közepén, mivel időközben jogosítványt szerzett, munkahelyet változtatott és immár gépkocsivezetőként előbb a győri Cardo Bútoripari Vállaltnál helyezkedett el, majd egy fuvarozással foglalkozó cégnél dolgozott először Esztergomban, aztán Szombathelyen, amíg az államvédelmi nyomozók le nem tartóztatták.

Felkai cserkész múltjának köszönhetően került a politikai rendőrség látókörébe. A győri bencés gimnázium cserkészcsapatának tagjaként 1947 nyarán, egy Sopronbánfalván tartott táborozás során került kapcsolatba Pázmány Gézával cserkész őrsvezetővel. Pázmány a cserkészcsapat feloszlatásának évében, 1948-ban érettségizett. Ezt követően először a zirci cisztereknél tanult, majd a veszprémi teológia hallgatója lett. Tanulmányait azonban nem fejezte be, 1951. szeptember 1-jén Ausztriába szökött. A bécsi Pázmáneumban tanult teológiát, miközben szüleivel, barátaival, cserkésztársaival továbbra is fenntartotta kapcsolatát. 1952 elejétől kezdve folyamatosan küldte haza leveleit, amelyben arra buzdította ismerőseit, hogy hagyják el az országot, és a jobb jövő zálogaként válasszák a bécsi teológusképzést. A disszidálás miatt a politikai rendőrség ellenőrizte Pázmány levelezését. Ennek köszönhetően az államvédelem számára nyilvánvalóvá vált, hogy Pálfy Aurél a győri gimnázium feloszlatott Jedlik Ányos cserkészcsapatát újjá szervezte, és az iskola tanulóinak egy része, ahogy az államvédelmi tisztek fogalmaztak „a bencés Gimnáziumban kapott reakciós nevelés következtében szemben áll a Magyar Népköztársasággal”. (ÁBTL 3.1.5. O-9174/2) A politikai rendőrség által folyamatosan ellenőrzött levelek tartalmának köszönhetően az államvédelem már nem csak a disszidálásra való biztatást, hanem a Katolikus Egyház részére történő kémkedést is bizonyítottnak tekintette. Így nyomozás az illegális cserkésztevékenység és az ország jogellenes elhagyásának tervezett kísérlete mellett, már a Vatikán részére történő kémkedés gyanújával bővült. Az egyre komolyabbá váló ügye szálait az Államvédelmi Hatóság egyházi elhárításának központi részlege, a győri kollégák segítségével együtt igyekezett felfejteni.

1952. október 1-jén Ipper Pál államvédelmi százados Győrbeutazott, hogy tájékoztassa az ÁVH Győr-Sopron megyei Osztály egyházi elhárítással foglalkozó tisztjeit arról, hogy levélellenőrzés során kezükbe került Pázmány Géza levele, amelyből kiderült, hogy Győrben illegálisan újra megszervezték a helyi cserkészmozgalmat. A győri egyházi alosztály a Pázmány levelében szereplő nevek személyazonosságát megállapította és igyekezett róluk környezettanulmányt is készíteni. Az ügy kivizsgálására 1952 őszén indítottak bizalmas nyomozást A felderítés hatékonyságának növelésére a levélellenőrzés mellett ügynöki beszervezésekkel szerettek volna még több információhoz jutni..Mivel Felkai Ervin is levelező kapcsolatban állt Pázmánnyal, személye felkeltette a nyomozók érdeklődését. Felkai már 1952 januárjában levelet küldött Pázmánynak, amelyben arról kérdezett, hogy hol szökött ki a határon, utalva arra, hogy ő maga is az ország elhagyását tervezi és ennek előkészítéséhez kért segítségét. Bár Pázmány eleinte nem reagált a kérésre, az év vége felé küldött leveleiben már részletesen leírta, hogy Felkai hogyan tud átjutni az osztrák-magyar határon elhelyezett műszaki akadályok között.

Mivel várható volt, hogy Felkai is elhagyja az országot, az államvédelemnek lépnie kellett. 1952 végén környezettanulmányt készítettek róla, ügynökeikkel figyeltették tevékenységét, hivatalos kapcsolataikon keresztül pedig további információkat szereztek be. Miközben ellenséges szeméynek tekintették, az ÁVH központjában tervbe vették felhasználását is. Az ügy fontosságát mi sem mutatja jobban, hogy Felkai beszervezésére maga az ÁVH központi egyházi elhárítás alosztályának vezetője, Jámbor Árpád őrnagy készített operatív tervet 1952. december 17-én. Eszerint egy általuk hamisított levél segítségével Felkait Budapestre csalják, és titkos őrizetbe vételét követően egy, az államvédelem által álnéven bérelt lakásba, azaz K-lakásba viszik, ahol végrehajtják beszervezését. Bár a bécsi emigráció tagjaként bemutatkozó Jámbor a levelet átadta Felkainak, de beszélgetésük során annak bizalmát nem sikerült elnyernie. Az egyházi elhárítás vezetője végül is az eredeti tervet megváltoztatva, egy vállalati továbbképzésre hivatkozva küldette el Budapestre Felkait. Kihallgatására 1953. január 16-án, titkos őrizetbe vételét követően került sor. A kihallgatást végző Ipper Pál államvédelmi százados előtt a tizennyolc éves fiú minden ellene felhozott vádat elismert. A presszió hatására Felkai elvállalta az államvédelemmel való együttműködést, valamint, hogy jelentéseit „Nagy István” fedőnéven fogja elkészíteni. A hálózati nyilvántartó karton, azaz a 6-os karton alapján Felkai 1953. január 17-én történt beszervezését Ipper Pál hajtotta végre, azonban a források hiányában sajnos nem derül ki hogy miért. Az előzetes tervvel szemben, azonban nem Ipper maradt a tartótisztje, hanem Földes György államvédelmi főhadnagyot bízták meg a feladattal. Ezt igazolja Felkai valószínűleg azon első jelentése, amelyben az ügynök Pálfy Aurél bencés szerzetesről, a Jedlik Ányos cserkészcsapatról és a Pálfy által szervezett illegálisan működő cserkészcsapatról adott információkat az államvédelem számára.

A tizennyolc éves fiútól kért információk alapján elsősorban a Pálfy vezette illegális cserkészcsapat működését próbálták feltérképezni. Jelentéseivel többször elégedetlenek voltak tartótisztjei, részben mert „feladatának ugyan eleget tett, de jelentése nem bír operatív értékkel, mivel nem beszélgetett el Pálfi Auréllal olyan dolgokról, ami operatív vonatkozású”, vagyis az átadott információ nem bizonyult hasznosnak a nyomozás szempontjából. (ÁBTL 3.1.5. O-9174) Másrészt többször kiderült, hogy az ügynök nem mindenről számol be részletesen a tartótisztjeinek. Így például Felkai egy jelentésében bár elismerte, hogy hallgatja a Szabad Európa Rádió adásait, de azt elhallgatta, hogy Pázmány Géza ezen az úton is próbált számára üzeneteket küldeni. Tartótisztjei úgy vélték, hogy Felkai nem mindig mond igazat a Pálfynál tett látogatásairól, sokszor igyekszik elhallgatni fontos dolgokat, ezért keresték annak módját, hogyan tudnák megbízhatóbb ügynöki munkára kényszeríteni. Így amikor fény derült arra, hogy ellopott egy esztergapadot a bencésektől és a tartótisztje segítségét kérte az ügy eltussolásában, Kungli Sándor államvédelmi hadnagy valószínűleg megígérte a hallgatást, de az ügynöki jelentéshez fűzött megjegyzésében jelezte, hogy „az ügynököt ezzel most még jobban tudjuk presszionálni”. (ÁBTL 3.1.5. O-9174)

Az államvédelem tisztjei Felkai segítségével nem csak Pázmány Géza hazai kapcsolatainak tevékenységét kívánták ellenőrizni, de meg akarták akadályozni a további tervezett disszidálásokat és a feltételezett, Vatikán részére történő hírszerzést is. Tervbe vették, hogy kiengedik Felkait Bécsbe, aki így az emigráció tagjai közé beépülve tájékoztathatja a hírszerzést Pázmányék várható lépéseiről. Azonban a politikai rendőrségnek az ügy során a háttérben végig jelenlévő hírszerző főosztálya nem volt megelégedve Felkai ügynöki tevékenységével. Ahogy fogalmaztak: „eddigi munkáját értékelve megállapítható, hogy feladatait elég jól végezte, azonban a hozzánk való viszonya nem jó, mert több kérdésben hazudik nem őszinte hozzánk. Munkájában nem igyekvő, felületes, feledékeny. Egy öntelt, beképzelt, politikailag teljesen fejletlen fiatalember”. ÁBTL 3.2.4 K-970 Emiatt, és mert a Pázmáneumhoz kötődő bécsi magyar egyházi emigráció ekkor még ismeretlen terep volt az államvédelem számára, a hírszerző tisztek a kiküldés lehetőségétől elálltak.

A jelentésektől az elítélésig

Felkai munkadossziéja, amelyben az összegyűjtött jelentései lennének olvashatóak, nem maradt fenn. Azonban néhány általa adott ügynöki jelentés megtalálható más, a Történeti Levéltárban őrzött dossziéban. Ezekből kiderül, hogy jóllehet kapott feladatait általában végrehajtotta, de az államvédelmi tisztek annak minőségével nem mindig voltak elégedettek. Felkai a beszervezésével együtt járó terhet nehezen viselte, ezért lelkiismeretén könnyítendő, többször figyelmeztette cserkészvezetőjét, Pálfi Aurélt, valamint ismerősét Kuster Andrást, hogy a politikai rendőrség kihallgatta őt a csapat tevékenységével kapcsolatban, valamint óvatosságra intette őket, „mert az államvédelmi szervek figyelemmel kísérik a cserkészcsapatot”. (ÁBTL 3.1.9. V-116809/6) Bár továbbra is ellátta információkkal az államvédelmi tiszteket, de 1953 októberében, valószínűleg szabadulni akarva e kettős lelki nyomás alól, elárulta Pálfinak, hogy kényszerűségből jelentéseket írt róla és a cserkészcsapat működéséről. A bencés szerzetes jól ismerte tanítványát, ezért igyekezett megértő lenni, és a bűnbánó Felkait arra biztatta, hogy az „ÁVH-val való kapcsolatát továbbra is tartsa fenn és a jelentéseit – amik negatívok legyenek – továbbra is adja le”. (ÁBTL 3.1.9. V-116809/1.) Ezen információnak köszönhetően Pálfy figyelmeztetni tudta Pázmány Gézát, hogy kerülje a Felkaival való további kapcsolatot, mert az államvédelem figyeli őt. Időközben a Magyarországra újabb disszidálások előkészítése végett visszatérő Pázmányt a hatóságok elfogták és július 21-én előzetes letartóztatásba helyezték. Kihallgatásai során lassan fény derült az általa irányított cserkészcsapat működésére, a bécsi egyházi emigrációval való kapcsolatra, így november-december folyamán letartóztatták a csoport több tagját, közük december 18-án Pálfy Aurélt is. Várható volt, hogy Felkai is letartóztatásba kerül, mivel az államvédelmi tisztek a konspiráció szabályainak betartása végett ezzel próbálták leplezni a többi terhelt előtt ügynökük kilétét. A politikai tisztek ekkor még nem tudták, hogy Felkai már elárulta együttműködésüket cserkésztársainak.

Felkait 1953. december 21-én tartóztatták le kémkedés gyanújával. A vizsgálati eljárást vezető tisztek Pálfy Aurélnak 1953. december 28-án történt kihallgatásán szembesültek azzal, amit 1953. december 31-én a Pálfyval egy cellában lévő börtönügynök jelentése is megerősített, hogy Felkai októberben már felfedte az államvédelemmel való kapcsolatát a bencés szerzetes előtt ő maga pedig az 1954. április 7-ei kihallgatásán ismerte be, hogy elárulta az ÁVH-val való titkos együttműködését, miszerint, hogy Pálfy lakásán elmondta a bencés szerzetesnek, arra „kérték” őt a budapesti letartóztatásakor az államvédelmi tisztek, hogy „adatokat szolgáltassak az illegális cserkészcsapat működéséről”. (ÁBTL 3.1.9. V-116809/6)

A vizsgálati eljárás lezárását követően, 1954. április 21-én emeltek vádat Felkaival szemben az államrend elleni szervezkedés, fegyverrejtegetés, társadalmi tulajdon elleni rongálás mellett államtitok megsértésének vádjával. Ügyét a Budapesti Hadbíróság az államtitok megsértésének vádja miatt elkülönítetten tárgyalta Pázmány Géza, Pálfy Aurél és a többiek perétől. A tárgyalás során a fent említett vádakban bűnösnek találták és az 1954. június 11-én tíz év börtönbüntetést szabtak ki rá, amit a másodfokú Katonai Felsőbíróság 1954. szeptember 7-én kihirdetett döntésével hat évre mérsékelt. 1956. augusztus 17-én, börtönbüntetését az Elnöki Tanács 1956-ban négy évre mérsékelte, tekintettel fiatal korára, mivel „a bűncselekmény elkövetésekor 18 éves volt, így annak súlyát kellő mértékben felfogni nem tudta, a büntetés túl súlyosnak mutatkozik, ezért némi enyhítés indokolt”. (ÁBTL 2.2.1. I/6.) Sajnos az ezt követő évekből nem maradt fenn forrás, amely tudósítana Felkai Ervin életpályájáról. Így vele kapcsolatos további életútról csak annyi információt sikerült fellelni, ami az állambiztonság által 1967-ben készített operatív kartonján szerepel. Eszerint „az ellenforradalom során nyugatra disszidált. Útlevél priorálás során megállapítottam, hogy Svájcban él”.

Az ügy(nök) helye

Bár a Pázmány Géza és társaival, illetve a tőlük elkülönítve tárgyalt Felkai Ervinnel szemben lefolytatott perek a Rákosi-korszak klasszikus koncepciós pereinek minden jellegzetességét magukon viselik (koholt vádak: kémkedés, szervezkedés, fegyverrejtegetés), mégis a kiszabott büntetések az előző években hasonló vádakkal tárgyalt ügyekhez képest, meglepően enyhének mondhatóak. Ennek valószínű indoka az, hogy az 1953. július 4-én miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre, Parlamentben elmondott beszédében külön kiemelte, hogy mindent megtesz a korábbi időszak törvénytelenségeinek felszámolása érdekében. Mindez éreztette hatását az államvédelmi munkában is. A Pázmány-ügyet vizsgáló Belügyminisztérium Vizsgálati Főosztály Kémelhárító Osztályának vezetője, Babics Zoltán államvédelmi százados, az 1954-es esztendő munkájáról szóló jelentésében a fontosabb ügyek között az első helyen említette ezt a nyomozást. A fentieknek köszönhetően nem lett a Pázmány-ügyből kirakatper, azonban az államvédelmi tisztek a bencések által szervezett győri cserkészmozgalmat gyakorlatilag felszámolták. Ennek volt egyik áldozata Felkai Ervin, akinek története egyrészt jól példázza, hogy a kommunista pártállam milyen nagy igyekezettel próbált minden, az ifjúság keresztény nevelését célzó szervezkedést, mozgalmat, így a cserkészetet is felszámolni. Másrészt bemutatja, hogy a társadalom totális ellenőrzésére törekvő Államvédelmi Hatóság hiába próbálta kiválasztani, beszervezni és együttműködésre bírni az általa alkalmasnak tartott jelöltet, de Felkai, az őt nevelő, segítő bencés-cserkész közösség erejével széttörte az államvédelem fojtogató láncait.