A Regnum Marianum közösség budapesti egyházmegyés katolikus papok, illetve hittanárok közösségeként indult a 19. század végén. Prohászka Ottokárnak, az esztergomi szeminárium akkori spirituálisának tanítványai közül kilencen a Pál utca 2. szám alatti VIII. kerületi házba költöztek. A szerzetességhez hasonló, de fogadalom nélküli közösségben éltek. Vezetőjük választott házfőnök volt. A közösség tagjait az motiválta, hogy megújítsák a hitoktatás gyakorlatát, és ne csak tananyagot adjanak át, hanem egész életre szóló nevelést, útmutatást, mintát adjanak a fiataloknak. Ugyanakkor a papi tevékenységet is meg akarták újítani, a nagyváros körülményeihez igazodó, de szent papi eszményt, életformát tűztek ki maguk elé.
Az ifjúsági munkára a „pesti Csikágóban”, az akkor külvárosnak számító VII. kerületi városrészben jó lehetőség teremtődött, mert ott nagy számban éltek szegény munkásgyermekek. Az atyák közössége 1900-ban elhagyta a Pál utcai házat, és bérbe vették a Damjanich utca 28. szám alatti épület második emeletét, ahol tíz rászoruló középiskolás fiú számára internátust alapítottak Néri Szent Fülöpről elnevezett Philippinum néven. Innen gyorsan – egy éven belül – továbbköltöztek a Majláth Gusztáv Károly gyulafehérvári megyés püspök által számukra megvett házba, a Damjanich utca 50. szám alá. Ezután vették fel a Regnum Marianum nevet. Ezek az intézmények közösséget nyújtottak az utcán céltalanul csavargó fiúknak, és a szabadidő céltudatos, tartalmas eltöltéséhez kínáltak alternatívát. A papi életüket, energiájukat a fiataloknak szentelő atyák minden munkájukat, pénzüket ennek az eszménynek a megvalósítására szentelték. A hivatalos alapításra 1902. szeptember 24-én került sor azáltal, hogy „a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett kongregáció” néven Rómában bejegyezték a közösséget a Mária-kongregáció anyakönyvébe. 1903-ban az ifjúsági pasztoráció anyagi támogatására megalakították a Regnum Marianum Egyesületet. Ennek tevékenységéhez a pápai szociális enciklikák és a francia munkáspapok mozgalma adott útmutatást.
A cserkészet magyarországi megjelenésekor után a Regnum az új pedagógiai módszer egyik első alkalmazójaként 1912-ben ott volt a Magyar Cserkészszövetség megalapításánál, s csapata az első ülésen sorsolással a hármas számot kapta. A regnumi atyák közül választott főparancsnok (később ifjúsági vezető) hangolta össze az ifjúsági munkát. A cserkészet gyakorlati, a jellemre és a természet szeretetére összpontosító nevelési módszerét a Regnum Marianum a Mária-kongregáció vallásos és erkölcsi nevelésével ötvözte. A középiskolákból kikerült regnumi ifjak összefogására megalakították a Regnumi Egyetemi Szövetséget is.
1919-ben az esztergomi érsekség az erzsébetvárosi plébániából leválasztva megalapította a Magyarok Nagyasszonya-plébániát, melynek első plébánosa Shvoy Lajos regnumi házfőnök, káplánja pedig szintén a közösséghez tartozó Halász Pál lett. Shvoy kezdte építtetni a Regnum Marianum-templomot. 1921-ben bizottság alakult az építkezés segítésére. Kotsis Iván egyetemi tanár a Városliget szélére, a Damjanich utca tengelyére tervezte a délfranciás neoromán stílusú templomot. A plébániának nagy előnye volt, hogy az ifjúság nevelésére szövetkezett hitoktatók tevékeny részt vállaltak munkájában. E kapcsolat a közbeszédben úgy tükröződött, hogy a templomot Nagy Regnumnak, a Damjanich utcai ház udvarán épített kápolnát pedig Kis Regnumnak nevezték. 1927-ben Shvoy Lajost székesfehérvári megyés püspökké nevezték ki, s utóda a plébánián már nem a regnumi közösségből került ki, így a közösség és a Regnum Marianum-plébánia elvált egymástól. 1931. június 14-én Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel a templomot. A plébániahivatal a Damjanich utca 42. szám alatt volt.
A Regnum Marianum elsősorban a hittanoktatáson, a cserkészfoglalkozásokon és a tíz-húsz ezer példányban 1902-től havonta megjelenő Zászlónk című újságon keresztül fejtette ki tevékenységét. További lapjaik voltak a lányoknak szóló Nagyasszonyunk és a Kis Pajtás. 1920-ban elindították a Zászlónk diákkönyvtára című sorozatot. 1912-ben Krywald Ottó házfőnök elnökletével megalakult az Élet Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság. 1935-ben az esztergomi érsekség jóváhagyta a Regnum Marianum szokásait és szabályzatát, s biztosította, hogy az atyák döntése nélkül nem helyez el papot a házból. A Regnum Marianum a II. világháború folyamán lassan visszavonult a cserkészmozgalomból. A katolikus egyesületek föloszlatása 1946-ban és a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása 1950-ben a Regnum Marianum közösségre nem vonatkozott, mert egyik kategóriába sem lehetett őket besorolni, az atyák pedig maguktól többszöri fenyegetésre sem voltak hajlandók feloszlatni a házközösséget. 1951. november 24-én elvették tőlük a házat, az atyákat plébániákra helyezték, de a közösség élete titokban, lakásokon és erdei kirándulásokon folytatódott. Ez felkeltette az ÁVH, majd az állambiztonság munkatársainak érdeklődését: már 1952-ben csoportdossziét (ÁBTL 3. 1. 5. O–11516 „Regnum”) nyitottak a közösség megfigyelésére.
1951-ben Rákosi Mátyás a Dózsa György úton építtetni kezdte a nagy felvonulási teret, és a Regnum Marianum-templomot lebontásra ítélték. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a templomot az 1919-es kommün bukása után építették, és az ezért érzett hála gondolatát megörökítették az alapkő letételénél és a benne elhelyezett dokumentumokban. A felrobbantott templomtól nem messze épült fel a Sztálin-szobor és a katonai felvonulások és egyéb politikai demonstrációk alkalmával használt dísztribün. A zsarnokság jelképévé vált szobrot 1956. október 23-án este, a forradalom nyitányaként döntötte le a pesti tömeg.
Az állambiztonsági szervek 1958-tól „Fekete Hollók” fedőnéven folytattak titkos nyomozást „klerikális államellenes szervezkedés” ügyében. Több egykori, illetve titokban tovább működő közösséget is megfigyeltek: a ciszterci, a piarista, a bencés és a jezsuita rend tagjai mellett a KIOE (Katolikus Iparos és Munkásifjak Országos Egyesülete) és a KLOSZ (Katolikus Leányok Országos Szövetsége) egykori vezetőit, valamint papok által irányított közösségeket is. Többéves adatgyűjtés után, az ifjúsági munka elleni általános fellépés részeként került sor a Regnum elleni eljárásra.
Az első Regnum Marianum-per 1961. július 3. és 6. között volt, Fazekas Ferenc tanácselnök bíró vezetésével, a Fővárosi Bíróságon. A „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés” volt a vád. Az elsőfokú ítélet után, a Legfelsőbb Bíróság az 1961. augusztus 3–4-én megtartott tárgyalás során a következő ítéletet hozta: „az I. r. vádlottat, Werner Alajost 5 év 6 hónap; II. r. vádlottat, Tompa Nándort 4 év; III. r. vádlottat, Keglevich Istvánt 5 év; IV. r. vádlottat, Rózsavölgyi Lászlót 3 év 10 hónap; V. r. vádlottat, László Gábort 3 év; VI. r. vádlottat, Hagyó Józsefet 3 év 6 hónap; VII. r. vádlottat, Opálény Magdolnát 1 év 4 hónap; VIII. r. vádlottat, Orosz Ferencet 1 év 6 hónap” börtönre ítélte.
E Regnum-perrel párhuzamosan indították meg a „Keresztény Front” fedőnevű ügy realizálását, Havass Géza és társainak elítélését. Ennek során a regnumos Emődi Lászlót is elítélték. Az ítéletet 1961. június 14-én hirdették ki. A vádlottakat – Havass Gézát 5 év 6 hó, Merényi Gyulát 4 év 6 hó, Nobilis Gábort 4 év, Hontváry Miklóst 3 év 6 hó, dr. Gáldy Zoltánt 2 év 6 hó, Barlay Ödönt 8 év, dr. Ikvay Lászlót 6 év, Emődi Lászlót 7 év, Földi Endrét 6 év 6 hó, Lénárd Ödönt 7 év 6 hó, Tabódy Istvánt 12 év, Kölley Györgyöt pedig 3 év – börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság.
A többéves börtönbüntetésre ítélt atyák, illetve a közösség más vezetői szabadulásuk után folytatták közösségszervező munkájukat. Ennek következtében a hatalom ismét lesújtott rájuk. 1965. április 29. és május 21. között került sor a második Regnum-perre, amelynek vádlottjai, visszaesőként immár súlyosabb börtönbüntetéseket kaptak. Bimbó István tanácselnök bíró és Radó Ilus (Schönherz Zoltánné) ügyész vezetésével rendezték meg a pert. Összeesküvésre irányuló bűntett vádjával Emődi László I. rendű vádlottat 5 év, Keglevich István II. rendű vádlottat 5 év, Rózsavölgyi László III. rendű vádlottat 3 év 6 hónap, Thiry István IV. rendű vádlottat 3 év, Hagyó József V. rendű vádlottat 4 év, Werner Alajos VI. rendű vádlottat 2 év 6 hónap, Somogyi Sándor VII. rendű vádlottat 2 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A Legfelsőbb Bíróság 1965. október 11. és november 1. napján megtartott fellebbezési tárgyalása során az Emődi László és társai ellen indított bűnügyben az „I. rendű vádlottat, Emődi Lászlót 5 év; II. rendű vádlottat, Keglevich Istvánt 5 év; III. rendű vádlottat, Rózsavölgyi Lászlót 3 év 6 hónap; IV. rendű vádlottat, Thiry Istvánt 3 év; V. rendű vádlottat, Hagyó Józsefet 4 év; VI. rendű vádlottat, Werner Alajost 1 év 6 hónap; VII. rendű vádlottat, Somogyi Sándort 2 év 6 hónap” börtönre ítélte.
A közösséget azonban ez az eljárás sem törte meg. Ezzel idővel a politikai rendőrség munkatársai is szembesültek. A újjászerveződő csoportokat 1969 után az „Ellenállók” fedőnevű eljárás keretében figyelték meg. A nyomozás során összegyűjtött anyagok, illetve a felállított konstrukció alapján került sor a harmadik Regnum-perre, amelynek fő vádlottja Hagemann Frigyes volt.
Ez a per 1971. április 26. és május 31. között zajlott. A Fővárosi Bíróság, Bimbó István tanácselnök vezetésével, „összeesküvésben való részvétel” bűntette vádjával Hagemann Frigyes I. rendű vádlottat 5 év, Túry Lajos II. rendű vádlottat 3 év 6 hónap, Somogyi Sándor III. rendű vádlottat 4 év, Katona István IV. rendű vádlottat 2 év 6 hónap szabadságvesztésre, egyesületi joggal való visszaélés bűntette vádjával Doskár Balázs V. rendű vádlottat 10 hónapi, Hegyi Veronikát 6 hónapi, 3 év próbaidőre fölfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság 1972. január 18. és 19. napján megtartott tárgyalása során a Hagemann Frigyes és társai ellen indított bűnügyben az „I. r. vádlottat, Hagemann Frigyest 5 év; II. r. vádlottat, Tury Lajost 3 év 6 hónap; III. r. vádlottat, Somogyi Sándort 4 év; V. r. vádlottat, Katona Istvánt 2 év 6 hónap; V. r. vádlottat, Doskár Balázst 10 hónap; VI. r. vádlottat, Hegyi Veronikát 6 hónap” börtönre ítélte.
A papokat és laikus csoportvezetőket a három koncepciós perben összesen hatvannyolc és fél évi börtönbüntetésre ítéltek, aminek nagy részét le is töltötték. A közösség vezetőinek és egyszerű tagjainak gyakran egyéb hátrányok is osztályrészül jutottak: munkahelyi elbocsátások, egyetemi felvételi elutasítások, papok elhelyezése kis, távoli plébániákra stb.
A Regnum Marianum tehát azon kevés közösség közé tartozott, amelyek az egész korszakban folyamatosan működtek. Az eljárások idején a közösség laikus vezetői tartották össze a csoportokat a szabadlábon lévő atyák körül, és ennek során felelős partnereikké váltak. Lányok is bekapcsolódtak a regnumi közösségbe, és a csoportok felnőttként továbbra is együtt maradtak. Így a Regnum Marianum átalakult papok és laikusok testvéri közösségévé. Az 1970-es évek elején több kisközösség, lelkiségi mozgalom alakult az országban, részben hazai, részben külföldi kezdeményezésre. A Regnum Marianum atyái javasolták a lelkiségi mozgalmak rendszeres találkozóját. Kemenes Gábor atya vett egy tanyát Borókáspusztán, s ott jöttek össze titokban. Később a rendőrségi megfigyelések miatt más helyeket kellett keresniük a rendszeres találkozókra, így a Szigetköz, Sárisáp, Budaörs lett az összejövetelek újabb helyszíne. 1971-től Sillye Jenő és gitáros énekkara kezdett új stílusban énekelni a kismarosi templomban. A résztvevők létszáma miatt a találkozó helyszínét 1980-tól Nagymarosra kellett áttenni. Így kezdődött a májusi és októberi nagymarosi ifjúsági találkozók hagyománya. Ennek elindításában és fejlesztésében is komoly szerepet vállalt a Regnum Marianum. A rendőrség meg akarta akadályozni ezeket a találkozókat, de Lékai László esztergomi érseket sikerült meghívni Nagymarosra, s az ő részvétele után már csak megfigyelték a találkozót, és technikai akadályokat gördítettek elé, de nem tették lehetetlenné. Később az ország más vidékein is indultak hasonló ifjúsági találkozók. A częstochowai zarándoklatok vezetésében Bajcsy Lajos vállalt jelentős szerepet. 1980-től Vargha Miklós Péter kezdte el a márianosztrai ifjúsági zarándoklatot évente, a május elseje körüli hétvégén. Az atyák sokszor tartottak lelkigyakorlatot egyházi iskolákban. Ezek során merült fel az igény hivatásgondozó lelkigyakorlatokra, amelyeket a hetvenes évek elején kezdtek tartani titokban Bajóton, ahol Balás Béla esztergomi egyházmegyés pap volt a plébános.
A Regnum Marianum közösség létszámának növekedésével együtt járt az igény írott szabályok megfogalmazására. Az atyák már az 1950-es években kidolgozták konstitúciójukat, amelyben leírták a Regnum Marianum életstílusát. 1983 és 1985 között Tételeink címmel rövid mondatokban fogalmazták meg a Regnum közösség alapvonásait. A csoportvezetők felelőssége idővel megnőtt, ezért több próbálkozás után 1982 januárjától megindult a Regnum vezetőképzője, a Patkoló, melynek híre a püspöki karhoz is eljutott. 1989-ben Gyulay Endre csanádi megyés püspök, ifjúsági referens felkérésére elindították az Országos Katolikus Ifjúsági Vezetőképzőt, a Hajszolót. 1989-ben a lelkiségi mozgalmak országos konferenciáját zömében a Regnum Marianum szervezte. Itt Paskai László bíboros kijelentette, hogy az egyházi mozgalmak az egyház részei, és kizárólag a püspöki kar felel értük. 1991 júliusában, ötvenéves üldöztetés után először az egész Regnum Marianum közösség számára tartották meg a zánkai nagytábort, melyen ezeregyszázan vettek részt. A második zánkai nagytábor 2001-ben volt, ezerhatszáz fő részvételével. 1991-től Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület (RMKKE) néven civilszervezetként bejegyezték őket a cégbíróságon. 1997-ben Regnum Marianum néven, egyházi magántársulásként Paskai László jóváhagyta a Regnum Marianum alapszabályát. A közösség struktúrája fokozatosan alakult ki. 1980-tól (korosztályonként) rétegekben fogják össze a csoportokat. Legfőbb vezető testülete a házigyűlés (küldöttközgyűlés), öttagú választott vezetősége a házfőnök és négy tanácsadója. A Regnumnak ma mintegy háromezer tagja van, köztük harminc pap és két püspök, Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek és Balás Béla kaposvári püspök személyében. A Regnum tagjai nemcsak a mozgalom belső életét munkálják, hanem több más feladatot is vállalnak a Magyar Katolikus Egyház építésében. Ezért a közösség ma így fogalmazza meg küldetését: a magyar egyház szolgálata, melyet elsősorban az ifjúság nevelésével valósít meg.