Az állambiztonsági szervek hálózatát az operatív munka legfőbb eszközeként tartották számon.[1] Különlegességét a politikai nyomozók számára az jelentette, hogy olyan mélyreható felderítést végezhetett, amire más eszközt nem találtak alkalmasnak. Hálózati személyek például megszerezhettek olyan információkat kapitalista országokból, amelyek az ország védelméhez szükségesnek számítottak, beépülhettek aknamunkát kifejtő hírszerző szervekbe, titkos bizonyítékokat gyűjthettek szervezetekről, csoportokról, személyekről. Továbbá más eszközökkel meg nem közelíthető helyiségekbe is bejuthattak és bejuttathattak operatív tiszteket, nyomokat, elváltozásokat deríthettek fel, rögzíthettek, iratok, okmányok rejtekhelyeit deríthették fel.
Az állambiztonsági munka elveinek, módszereinek változásával az „ügynökről” való gondolkodás is jelentősen módosult az idők folyamán. Az „ügynök” kifejezés általános használatát, annak dehonesztáló jellege miatt 1972-től megszüntették, helyette a „hálózat” megnevezést írták elő. A hálózat tevékenységének, minőségi mutatóinak javítása folyamatosan napirenden volt a párt- és szakmai fórumokon egyaránt. Mint a más eszközök esetében, a hálózat szervezésének, használatának átfogó szabályozása is az állambiztonság működésének stabilizálódása idején, 1972-ben született meg.[2]
[1] Definíciója szerint: „A hálózat az állambiztonsági szervek titkos segítőtársainak összessége. Fő eszköz, amelynek tagjai az állambiztonsági szervek vezetésével és irányításával titkos együttműködés keretében vesznek részt a Magyar Népköztársaság védelmének erősítéséhez szükséges információk megszerzésében, a titkos operatív intézkedések végrehajtásában, a külső és belső ellenség aknamunkájának felderítésben, megelőzésében és megszakításában.”
[2] A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének 005/1972. sz. parancsa (Bp. 1972. április 5.) „Az állambiztonsági szolgálatok hálózati munkájának alapelveiről”. ÁBTL 4.2. Parancsgyűjtmény 36. doboz.
A hálózat létesítésének mechanizmusait ekkor részletekre kiterjedő alapossággal határozták meg. A kiválasztás, ellenőrzés, beszervezés munkafolyamata konkrétan az alábbi lépésekből állt:
– beszervezési jelölt kiválasztása;
– jelölt tanulmányozása, személyes megismerése;
– tanulmányozás során szerzett adatok elemzése, következtetések, verziók felállítása,
– beszervezés alapjának, módszerének meghatározása,
– beszervezés idejének, helyének megválasztása,
– a beszervezéssel kapcsolatos feladatok elvégzése;
– beszervezés végrehajtása;
– jelentés.
Egy hálózati személy a következő funkciókat tölthette be:
– titkos információk szerzése, felderítése;
– operatív kombinációk, akciók végrehajtása, pl.: kutatás, figyelés, ellenséges aknamunka megszakítása, operatív játszma kezdeményezése, dezinformációs akciók megszervezése, ellenséges szervezetek, csoportok bomlasztása, személyek leválasztása, elszigetelése, ellenséges személyek pozitív befolyásolása, bizonyítékok szerzése;
– ellenséges tevékenységet folytató személyek felismerése és felkutatása;
– fogdai felderítés és börtönelhárítás;
– preventív védelem és ellenőrzés – objektumok, elhárítási vonalak, társadalomra veszélyes személyek, amnesztiások, államtitok-védelmi, népgazdaság-védelmi ellenőrzések;
– hálózati munka egyes részfeladatainak teljesítése, pl.: jelöltek kutatása, tanulmányozása, külföldön indokolt esetben beszervezés végrehajtása, az összeköttetés biztosítása;
– rezidensi[1] teendők ellátása;
– egyéb operatív megbízatások teljesítése – szakhálózat, figyelés, operatív akciók előkészítése.
[1] „Az a hálózati személy, aki személyi tulajdonságainál és helyzeténél fogva alkalmas arra, hogy az operatív tiszt irányítása és ellenőrzése mellett a hírforrások egy csoportját vezesse és nevelje.”