Ennek célja tárgyi és operatív bizonyítékok gyűjtése, azonosítás, büntetőeljárások biztosítása, illetve ellenőrzés lehetett. A házkutatás során megkülönböztették az egész lakásra (padlástól a pincéig), vagy csak egy lakrészre kiterjedő kutatást. Ezekre mindig valamilyen operatív cél (pl. „összeesküvők” névsora, nyomdai eszköz felkutatása) miatt került sor. Az akcióhoz előre meg kellett határozni a behatoló brigád számát, a kutatás célját, a rögzítés módját, meg kellett szervezni a zavartalanságot biztosító jelzőszolgálatot. Az akciók során a bejárati ajtókat zárva kellett tartani, a cipőre védőpapucsot kellett húzni, kesztyű használata kötelező volt. Igazolványt senki sem tarthatott magánál, hogy az esetleges lelepleződésénél az operációt betörésnek lehessen feltüntetni. Általánosságban tilos volt bármit elvinni a lakásból, kivéve a nagyobb mennyiségű számozatlan röpcédulából, vagy a titkosíráshoz használt vegyszerekből vett mintát. A korábbi akciók körülményeit sejtetik, hogy az állambiztonsági hallgatók számára rögzítették azt is, hogy az akció alatt tilos a telefonálás, a hangos beszéd, dohányzás, az étkezés, valamint a WC használata. A lakástulajdonost, lakásból kivont személyeket operatív figyeléssel biztosították, az akciók vezetői folyamatos összeköttetésben álltak. A titkos kutatás további esetei voltak a szállodai szobák, csomagok vagy gépkocsik átvizsgálása, amelyeket lehetőleg szintén a „természetes helyzet kihasználásával” kellett megoldani.