Operatív nyilvántartások

. A diktatúra szervei itt rögzítették azok adatait, akik ellen az – osztályharc jegyében – az országon belül valamilyen formában harcot kellett folytatni, illetve akiket veszélyességük miatt számon kellett tartani. A nyilvántartottak kategóriáinak és számának változásai így érzékletes képet adnak a pártállami vezetők társadalomképének és politikájának módosulásairól.

A kezdetben minimális támogatással rendelkező Kádár-rezsim számára alapvető fontosságú volt a politikai térben a „barát–ellenség” kategóriák sikeres meghatározása, az együttműködésre, partnerségre hajlandók körének bővítése, az ellenállók táborának csökkentése. Ezeket a kérdéseket a párt legfelső szintjein vitatták meg és a megbeszélések végeredménye csak hosszas taktikai csatározások árán született meg. A régi-új politikai rendszer kialakítása közben a párttestületek ülésein az operatív nyilvántartás ügye is több alkalommal előkerült.

1957. október 29-én a PB határozatban[1] szögezte le, hogy a korábban, az ÁVH-n nyilvántartott 1 200 000 emberrel szemben az új rendszerben ennek csak a negyede szerepelhet. Az általános nyilvántartáson belül külön 10-15 000 különösen veszélyes egyén megkülönböztetésével számoltak. Őket tartózkodási helyükön évente egyszer kívánták ellenőrizni, és feszült helyzetben rendkívüli intézkedéseket akartak foganatosítani ellenük. Az ekkor meghozott döntés szerint, az 1956. októberi „ellenforradalmi időszakban” alakult különböző bizottságok vezetői és tagjai közül csak azokat lehetett nyilvántartásba venni, akik 1956. november 3-án este még ezeknek a bizottságoknak a munkájában részt vettek, illetve november 4. után alakult szervezetekben tevékenyek voltak. A Politikai Bizottság a forradalom eseményeiben részt vevők számára nyitott további utat, amikor kimondta, nem lehet nyilvántartásba venni azokat a párttagokat, akik valamilyen meggondolásból a párt utasítására vettek részt e bizottságok munkájában.

A nyilvántartásba vett személyekre vonatkozó adatok felülvizsgálására határidőként 1958. december 31-ét állapították meg. A megalapozatlan és ellenőrizetlen adatok alapján nyilvántartásba vett személyeket a nyilvántartásból törölni kellett.[2] A nyilvántartottak számának csökkenését azonban erőteljesen nehezítette „az októberi ellenforradalom során s azt követően nyilvántartásba vett” 65 000 fő. Jórészt ennek köszönhetően az 1956 szeptemberi 550 000 létszámmal szemben 1957 októberében 650 000 személyről őriztek adatok a Belügyminisztériumban.[3] Ennek lényeges csökkentése a megtorlás lezárásával párhuzamosan kezdődött el. Végül a forradalom leverése után egy évvel született döntés az operatív nyilvántartásba vehető kategóriákról:

I. Az aktív ellenséges tevékenységet kifejtő személyek: akik ellen az állambiztonsági szervek ügynöki bizalmas nyomozást folytattak politikai jellegű államellenes tevékenység[1] miatt; akiket az állambiztonsági szervek bizonyított politikai bűncselekmények miatt őrizetbe vettek, illetve elítéltek; az internált és rendőri felügyelet alá helyezett személyek. Továbbá ide számítottak azok, akik operatív vagy vizsgálati dossziékban szerepeltek, mint ellenséges tevékenységek ismerői, segítői, illetve a feljelentési kötelezettségüket elmulasztók.

II. Osztályhelyzetüknél fogva ellenséges kategóriákba tartozók: a volt arisztokraták, nagytőkések, gyárosok, nagybirtokosok, nagykereskedők és kulákok[2].

III. A horthysta rendszerben állásából és ebből adódó tevékenységénél fogva kompromittált és ellenséges tevékenységet kifejtő személyek. Itt a Horthy- és Szálasi-rendszer vezetőinek, kitüntetettjeinek, politikai szereplőinek 12 csoportját sorolták fel, nevesítették továbbá az Idegen Légióban, valamint a környező országok fasiszta szerveiben szolgálókat.

IV. A felszabadulás előtt és az 1956. októberi ellenforradalom alatt ellenséges tevékenységet elkövető személyek: az 1945 után jobboldali pártok ellenségesnek minősített vezetői, népellenes és demokráciaellenes egyházi vezetők (kiemelve a jezsuitákat), emigrációból hazatértek, a külképviseletek látogatói, valamint 1956-os események szereplői, a különböző szervezetek tagjai.[3] Külön csoportként említették az emlékművek rombolóit és az embercsempészeket.

V. A hírszerzés és a kémelhárítás szempontjából fontos külföldi állampolgárok: a diplomáciai testületek képviselői, alkalmazottai, a kapitalista hírszerzőszervek irányítói, ügynökei, fedőszerveik tagjai, az emigrációban ellenséges tevékenységet kifejtők, külföldi reakciós szervezetek vezetői, és hazai kapcsolataik.

A fentieken túl kutató-nyilvántartásba kerültek: a volt jobboldali, fasiszta pártok tagjai, az amnesztiával hazatértek, a külképviselet kapcsolatai, a kapitalista hírszerzők magyarországi rokonai, a jutasi[4] tiszthelyettesek.

Az operatív adatbázisok új rendszerének kialakításakor rendezni kellett a korábban  nyilvántartásba került párttagok helyzetét is. 1959. szeptember 9-én a Politikai Bizottság ülésén 190 párthatáskörbe tartozó személy nyilvántartásban való meghagyásáról döntöttek. Fél évvel később, 1960. február 16-án,  közülük 149-et töröltek, 26-ot meghagytak, 15 személy pedig kutató-nyilvántartásba került. Ezzel lényegében sikerült elérni, hogy a Rákosi-rendszer örökségével szakítva, az állampárt tagjairól a politikai nyomozó szervek ne rendelkezzenek kompromittáló adatokkal. Hiszen a kádári diktatúra elsősorban nem az állambiztonsági szervek terrorján, hanem a kommunista párt mindent ellenőrző mechanizmusain alapult. Így érhető, hogy a II/11. Osztály 1960. szeptember 13-án kelt jelentése kifogásolta a lassú, esetenként túl ritkán történő nyilvántartásba vételt. (Ennek legfőbb okaként azt jelölte meg, hogy azokat az ellenséges elemeket, akik nem a „tartott objektumokban” helyezkednek el, az elvtársak nem szívesen vonják figyelés alá.[1])

A nyilvántartásokkal kapcsolatban 1957-ben megfogalmazott célt csak hat év alatt sikerült teljesíteni. Az 1963. szeptember 10-i PB-ülésre készült jelentés[2] szerint BM illetékes (II/11.) osztálya ekkor 246 659 állampolgár adatait kezelte. Alapnyilvántartásban 140 049 személy (közülük veszélyes elemként 5824 fő), kutató-nyilvántartásban 106 610 ember szerepelt. A legfőbb pártfórumon nyugtázták, hogy a felülvizsgálat és a folyamatos ellenőrzés eredményeként a nyilvántartás megalapozottabbá vált. Ugyanakkor „az ország politikai és társadalmi életében bekövetkezett változások” az 1957-es elvek módosításáról döntöttek. A felsorolásban finom hangsúlyeltolódások érzékelhetők. Alapnyilvántartásba például a politikai bűncselekményekben elítélt, illetve nyomozás során feldolgozás alá vont személyeken túl a „horthysta elemeknek” már csak szűkebb csoportja került. A határozat megfogalmazása szerint azok, „akik, államhatalmi szervekben, intézményekben, államapparátusban, egyházakban, fasiszta szervezetekben vagy pártokban betöltött funkciójukkal és tevékenységükkel jelentős mértékben [kiemelés tőlem – T. G.] elősegítették a múlt rendszer népelnyomó, hazaáruló bel- és külpolitikáját”. Igaz, külön kategóriaként bekerültek azok is, akik közreműködtek az illegális kommunista mozgalom tagjai elleni intézkedésekben. Az „egyházi elemek” kategóriájából ekkor a szerzetesrendek[3] vezetőit és tagjait, a szekták és a  cionista mozgalom vezetőit tekintették fontos célpontnak.

Az alapkategóriák szűkítése, a kutató-nyilvánatartásba kerülő személyek bővülését eredményezte. Ide helyezték el azok kartonjait, akiknek politikai bűncselekménye csekély súlyú volt és elkövetése óta hosszabb idő telt el, ezért cselekményük társadalmi veszélyessége csökkent. Ide kerültek azok is, akiknek múltbeli kompromittáltsága csekély volt. Így többek között a börtönből kegyelemmel szabadulók (ha az amnesztia során mentesültek a büntetés hátrányos jogkövetkezményei alól), a korábban internáltak, vagy rendőri felügyelet alá kerülő állampolgárok, illetve akiket rendőri figyelmeztetésben részesítettek.

A nyilvántartottak számának csökkentése érdekében az adatok törlését négy kategóriában rendelték el: 1. a csekély kompromittáltsággal nyilvántartásba vettek közül azok, akiknek politikai magatartásuk ellen hosszabb ideig nem merült fel kifogás; 2. a volt horthysta erőszakszervezetek tagjai közül azokat, akik a „szocializmus építésében eredményes munkát végeztek”; 3. a volt kizsákmányoló osztályok tagjai és leszármazottai közül, akik kizárólag osztályhelyzetük alapján kerültek nyilvántartásba; 4. akiknek múltbeli kompromittáltságuk súlyos volt, azonban a „szocializmus építésében kiemelkedő érdemeket szereztek”. A Politikai Bizottság direktívája tehát a konszolidálódó rendszerbe történő beilleszkedést sokak számára értékelte volna. Jelenlegi ismereteink alapján azonban úgy tűnik, hogy a határozat végrehajtása során mégsem került sor a nyilvántartott állampolgárok számának radikális csökkentésére. Az operatív nyilvántartásban 1963 után összesen 182 000 állampolgár adatai maradtak meg. Ez az szám a hetvenes évekig nagyságrendileg változatlan volt.

 

Megemlítendő továbbá, hogy bizonyos kategóriák még évtizedek múltán is változatlanok maradtak. Az 1988-as állambiztonsági jegyzet az alapnyilvántartásba kerülők következő csoportjait sorolta fel:[4]

– Állam- és emberiség elleni, valamint egyes kiemelt hatáskörbe utalt bűncselekmények elkövetése miatt elítéltek.

– Előbbi bűncselekmények hátrányos jogkövetkezményei alól mentesültek közül azok, akik összeesküvés (szervezkedés), lázadás kezdeményezői, vezetői voltak. Kártevés, rombolás, merénylet, hazaárulás, hűtlenség, kémkedés, államtitok- és szolgálatititok-sértés, közveszélyokozás, közérdekű üzem működésének megzavarása és légi jármű jogellenes hatalomba kerítése bűncselekményét követték el.

– Az F dosszié alapján nyilvántartott személyek.

– Ellenséges célzatú mozgalmak, csoportosulások szervezői, akciók tevőleges résztvevői, politikailag ellenséges hangadói.

– Azok az egyházi személyek, akik ellenséges tevékenységet folytattak, illetve ellenséges külföldi kapcsolattal rendelkeztek, akik illegális vallási csoportosulásokat szerveztek, támogattak, valamint az illegális szekták vezetői.

– Az 1956-os ellenforradalom előkészítésében, kirobbantásában, lefolytatásában vezető szerepet betöltő, november 4. után is aktív ellenséges tevékenységet kifejtő személyek közül:

– a Forradalmi Bizottságok, Nemzeti Bizottságok, Munkástanácsok, Nemzetőrség, illetve a jobboldali pártok ellenséges tevékenységet kifejtő vezetői, szervezői;

– a kommunisták, haladó gondolkodású emberek üldözésében, elhurcolásában tevőlegesen részt vevők.

– a párt és kormány mellett harcoló magyar és baráti országok katonáit, tisztjeit és állampolgárait bántalmazó, ellenük bűncselekményeket elkövető személyek;

– sztrájkokat, ellenforradalmi tüntetéseket, emlékművek és szobrok lerombolását kezdeményező, valamint azokban tevőlegesen részt vevő személyek.

– A felszabadulás után jogellenesen külföldre távozott személyek közül:

– a fegyveres erők, testületek hivatalos állományába tartozók;

– az MNK valamely külképviseleti szervénél szolgálók;

– a munkakörük, beosztásuk alapján állam- vagy szolgálati titok birtokában lévők;

– Az amnesztiarendelet vagy egyéni elbírálás alapján nyugati emigrációból hazatértek közül akik

– imperialista hírszerző szervek beosztottaival, ügynökeivel kapcsolatba kerültek;

– az MNK vagy más szocialista ország ellen aktív tevékenységet folytattak;

– az MNK ellen felhasználható adatokat illetéktelen személyeknek kiadtak.

– Imperialista országok hadseregében és egyéb fegyveres testületeiben szolgálatot teljesítő magyar és volt magyar állampolgárok.

– Elhárítási területet képező országok magyar kül- és más képviseleteinek vezetői, diplomatái, valamint külföldi állampolgárságú beosztottai, továbbá a tartósan Magyarországon tartózkodó külföldiek közül, akiknél indokoltnak találták.

– Az elhárítási területet képező országok állampolgárai közül, akiket állam és emberiség elleni, illetve más kiemelt bűncselekmények elkövetése miatt Magyarországról kiutasítottak, tiltó névjegyzékre tettek, tartózkodási engedélyüket megvonták.

– Az elhárítási területet képező országok területén lévő ellenséges magyar emigrációs szervezetek vezetői, tagjai, a disszidensek közül akik a Magyar Népköztársaság vagy más szocialista ország ellen ellenséges tevékenységet fejtettek ki.

– A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által állampolgárságtól megfosztottak.

– Imperialista hírszerző, elhárító és más speciális szolgálatok (fellazítási intézmények és ideológiai diverziós központok) vezetői, tagjai, beutazó képviselői.

– Terrorista szervezetek ismertté vált vezetői.

 

Ugyanekkor kutató-nyilvántartásba kerültek:

– az állam és emberiség ellen, valamint egyes kiemelt, hatáskörbe utalt bűncselekmények elkövetői, ha a büntetés hátrányos jogkövetkezményei alól mentesültek;

– a Btk. 71. § alapján megrovásban, rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítettek, illetve akik közbiztonsági őrizetbe kerültek;

– az akadályozó-korlátozó intézkedésekkel érintettek közül, akik időlegesen elálltak bűncselekmény elkövetésétől;

– az állam és emberiség elleni, illetve kiemelt hatáskörbe utalt bűncselekmények miatt bizalmas nyomozás alá vontak közül, akik ellen a büntetőeljárást megszüntették, mert az operatív úton szerzett bizonyítékot nem lehet a büntetőeljárásban felhasználni;

– a Horthy–Szálasi-rendszer törvényhozó szerveinek tagjai, a kormány, a közigazgatás vezetői, az erőszakszervezetek parancsnokai, vezetői, hivatásos állományú beosztottai;

– a II. világháború alatt létrehozott fasiszta különítmények, fegyveres szervek vezetői, tisztjei, magyar vagy volt magyar állampolgárai;

– a felszabadulás előtti fasiszta pártok és szervezetek, valamint ellenséges jobboldali pártok vezetői, vezetőségi tagjai;

– a feloszlatott női és férfi szerzetesrendek, illegális vallási szekták tagjai közül akik aktív tevékenységet folytattak;

– az 1956-os „ellenforradalom” szervei közül a Forradalmi Bizottságok, Nemzeti Bizottságok, Munkástanácsok, Nemzetőrségek ellenséges tevékenységet kifejtő tagjai;

– a külföldön szabálytalanul tartózkodók, illetve az amnesztiarendelettel, egyéni elbírálással hazatérő magyar állampolgárok, valamint a szocialista országok állampolgárai közül, a tiltott határátlépők, a jogsegélyszerződés alapján átadottak;

– az elhárítási terület államai hírszerző és elhárító szerveinél dolgozók magyarországi rokonai, illetve e dolgozókkal rendszeres kapcsolatot tartó magyar állampolgárok;

– az elhárítási terület államai külképviseletén dolgozó magyar állampolgárságú alkalmazottak, akiknél ellenséges tevékenység gyanúja fennállt;

– elhárítási terület állampolgárai közül, akik az operatív nyilvántartásban szereplőkkel bűncselekménygyanús kapcsolatban álltak.

 

Elgondolkodtató, és a rendszer ideologikus jellegére utal, hogy az 1945 előtti elit tagjait még ekkor is nyilvántartásban tartották, hiszen 1988-ban még a legfiatalabb érintett is elmúlt 70 éves, nem beszélve arról, hogy a kategóriába tartozók túlnyomó többsége már nem is volt életben. A felsorolásból továbbá kiolvasható a Kádár-rendszer vezetőinek két legerőteljesebb félelme is: az 1956-os fóbia, valamint a nyugati fellazítástól való rettegés.

 

Az állambiztonsági kategóriák adatait nem egy helyen tárolták.  A III. Főcsoportfőnökség szervezetei változásaihoz igazodva, a nyilvántartási rendszer is központosított és helyi részekre tagolódott. A központi nyilvántartást a BM Adatfeldolgozó és Tájékoztató Csoportfőnökség vezette a következőkről:

 

• alap- és kutató-nyilvántartás tárgyát képező személyek;
• az állambiztonsági szervek által bizalmas nyomozás alá került személyek, csoportok;
• az állambiztonsági szervek által konspiratív körözés alá vont személyek;
• rendkívüli események tetteseinek felderítésére folytatott bizalmas nyomozások, szervenként és a bűncselekmény jellege szerint;
• állam és emberiség elleni, illetve egyes kiemelt hatáskörbe utalt bűncselekmények miatt büntetőeljárás alá vont, elítélt és büntetésüket töltő személyek;
• Btk. 71. § alapján megrovásban, büntetőeljáráson kívüli rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítettekről, akikkel szemben akadályozó, korlátozó vagy más hatósági intézkedést alkalmaztak;
• állami, társadalmi és gazdasági rendre veszélyes, figyelő dosszié alapján ellenőrzés alatt álló személyekről;
• hazai és külföldi terrorcselekményekre, személyekre vonatkozó adatok;
• ellenséges, hírszerzőgyanús bel- és külföldi címek;
• objektum (vonal) dossziékról szám és jelleg szerint szervenként;
• ellenőrző dossziékról szervenként;
• irattározott dossziékban lévő politikai, történelmi, állambiztonsági szempontból fontos eseményekről tárgy és témakör szerint.

 

A III/II., III/III. és III/IV. Csoportfőnökségek a budapesti és megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervei, ezen kívül a központosító nyilvántartáshoz kapcsoló, saját nyilvántartásokat is vezettek:

 

• az alap- és kutató-nyilvántartás tárgyát képező személyekről;
• a bizalmas nyomozásokról, rendkívüli eseményekről alosztály szerint;
• terrorcselekményekre utaló adatokról;
• előzetes ellenőrzésre vonatkozó anyagokról;
• az állami, társadalmi, gazdasági  rendre veszélyes figyelő dosszié alapján ellenőrzött személyekről;
• a szervnél lévő operatív dossziékról.

 

A különböző csoportfőnökségek további speciális adattárakkal is rendelkeztek. Ilyen volt a Központi Kémelhárítási Adattár (III/II.), a Központi Gép- és Kézírásminta Adattár (III/III.), a Katonai Elhárítási Adatbázis (III/IV.). A III/1. önálló Osztály a Btk. 71. § alapján megrovásban részesítetteket tartotta nyilván.

Az Állambiztonsági Nyilvántartó Osztály a dossziék, anyagok tartalmáról tárgy és témakör szerinti nyilvántartást vezetett, továbbá nyilvántartották a politikai, történelmi szempontból értékes anyagokat. Ők irattározták az állambiztonsági ügyekkel kapcsolatos dossziékat, valamint a népbírósági anyagokat, a horthysta időkből származó eredeti iratokat. A fennmaradt dossziék típusairól és jellegzetességeiről a szakirodalom alapos tájékoztatást nyújt.[5]

A nyilvántartás további eszközei voltak a különböző kartonok, naplók, nyomtatványok. A nyilvántartásban történő ellenőrzés (priorálás) meghatározott rend szerint történt. Az ehhez szükséges kérdőjegyen, a lekérdezés célján túl, minél több pontos adatot kellett megadni. Az – egyik legfontosabb alapelv szerint – így kapott adatokat csak ellenőrzés után, konspiráció betartása mellett lehetett felhasználni. Végül megemlítendő, hogy az állambiztonsági szervek munkájuk során  a BM más szerveinek nyilvántartását is igénybe vették. Pl.:

 

• BM Bűnügyi Nyilvántartó Osztály (hálózati és bűnügyi-köztörvényes nyilvántartás);
• Lakcím és Közlekedési Nyilvántartó Osztály;
• Külföldieket Ellenőrző Osztály (KEO);
• BM Útlevél osztály.