Az állambiztonsági munka főiskolai jegyzetei ugyan nem tesznek említést róla, de a III/III. Csoportfőnökség legtöbbet használt eszközei a bomlasztás, illetve az ehhez kapcsolódó módszerek (a lejáratás, az elszigetelés és a leválasztás) voltak. Ennek alapjait a belső reakció elhárítás meghatározó vezetője, Agócs István[1] már egy évvel a III. Főcsoportfőnökség létrejötte után, 1963-ban összefoglalta.[2]
A pártdokumentumokban és belügyi utasításokban is megjelenő új direktívák szerint az állambiztonsági szerveknek nem volt szabad megvárniuk, amíg a bűncselekmény súlyossá válik, hanem minél előbb meg kellett akadályozni annak kibontakozását. A belső ellenség elleni harc legjobb formájának tehát innentől azt tekintették, amikor az ellenséges tevékenységet még kezdeti stádiumban, jogi eszközök bevetése nélkül sikerült megszakítani.[3]
Bár hasonló kombinációkat már korábban is alkalmaztak, a módszer elterjedése szorosan összefüggött az állambiztonsági munkában bekövetkezett szemléletváltással. A III. Főcsoportfőnökség létrejöttének hátterében a rendszer konszolidációjának meghirdetése állt. Az „aki nincs ellenünk, az velünk” kádári jelszó lefordítása az állambiztonsági gyakorlatra egyenesen vezetett a kifinomultabb, az emberi kapcsolatokat rejtetten manipuláló módszerek elterjesztéséhez. 1962 után a pártállam már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy hatalmát ne kelljen folyamatosan demonstrálnia. Másrészt az elhúzódó megtorlás után még ellenségesnek tekinthető csoportok kezeléséhez elegendőnek bizonyultak a társadalmi békességét nem bolygató finomabb eszközök. Ezek a tendenciák vezettek a „bomlasztásos”[4] és „lejáratásos”[5] technikák széles körű elterjesztéséhez.
Emellett fontos változás volt az ellenségkép módosulása a Rákosi- és korai Kádár-korszakhoz képest. Agócs István állambiztonsági előadásában önkritikusnak is tekinthető módon ezt így fogalmazta meg az állomány számára: „Lényeges kérdés a társadalomban végbement változások helyes értékelése az állambiztonsági szervek munkája szempontjából is. Ismeretes, hogy régebben egy-egy realizálás során fontos volt a ’gróf’, vagy a ’horthysta tiszt’ személye. Enélkül nem volt úgynevezett „igazi” az ügy. Ma arra kell törekednünk, hogy a tényleges ellenséges tevékenységet kifejtő személyeket vagy csoportokat derítsük fel függetlenül attól, hogy abban részt vesz-e ’gróf’, vagy ’horthysta tiszt.’”[6]
Ezek az intézkedések azt mutatják, hogy az állambiztonság az emberi kapcsolatok manipulálásában, egyes személyek, csoportok tevékenységének ellehetetlenítésében az eszközök széles skálájával számolt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a már bemutatott többszörös pártkontroll miatt, ilyen esetekben a végső szót az MSZMP illetékes szervei mondták ki. Mindenestre a bomlasztásos ügyek figyelmeztetnek a leginkább arra, hogy a múltfeltárás nem állhat meg az állambiztonsági iratok feldolgozásánál, az egyes esetek kapcsán vizsgálni kell a pártállam más szerveinek intézkedéseit is. A kádári diktatúra emberi életutakat változatos módszerekkel befolyásoló, vagy életpályákat ketté törő intézkedéseit, a bizalmi viszonyokat leromboló, a társadalmat atomizáló manipulációit részleteiben csak így lehet feltárni.
[1] Életrajzi adatai l. a III/III-as osztályvezetők között.
[2] ÁBTL 4.1. ÁB. 795. Agócs István: A bomlasztás, leválasztás, elszigetelés, mint a realizálás módszerei. BM Tanulmányi és Módszertani Osztály, 1963. (Tanulmányok 13.) Az alábbi idézetek ebből a kiadványból származnak.
[3] Ez a szemléletváltás a pártiratok szerint nem kis nehézséget jelentetett a korábban forradalmi éberségre, az ellenség gyűlöletére nevelt, látványos koncepciós ügyek kreálására kiképzett állomány körében.
[4] A jegyzet definíciója szerint: „Bomlasztás alatt értjük: az állambiztonsági szervek nyílt és titkos eszközeivel egy ellenséges csoport szétverését, vagy mélyebb ellenséges tevékenység kialakulásának meggátlását. Ez úton biztosítjuk az ellenséges tevékenység félbeszakítását.”
[5] A jegyzet definíciója szerint: „Lejáratás fogalma alatt értjük: egy ellenséges tevékenységet kifejtő személy kompromittálását az állambiztonsági szervek nyílt és titkos eszközeinek felhasználásával abból a célból, hogy környezete előtt tekintélyét, befolyását elveszítse és ezúton biztosítjuk az ellenséges tevékenység félbeszakítását.
[6] Uo.