A III/III. hálózatai
Az állambiztonsági szervek legfontosabb eszköze a titkos kollaboránsokból szervezett hálózat volt. A BM Információ Feldogozó Csoportfőnökségének köszönhetően a hetvenes évekből az állambiztonsági szervek ügynökeiről – a hírszerzés kivételével – részletes adatsorokkal rendelkezünk. (Sajnos, a nyolcvanas évek erre vonatkozó iratai a mai napig nem kutathatók!)
A rendszer konszolidálódását követően folyamatosan fogyatkozó ügynöki hálózat létszáma 1971-ben csökkent tízezer alá. A klasszikus kategóriák szerinti megoszlás ekkor a következőképpen alakult: 2228 ügynök, 435 rezidens, 7179 informátor. (A hálózat tagjaként tartották nyilván még 969 T lakástulajdonost). Ebben az évben 1566 beszervezésre és 2503 kizárásra került sor. A hálózatban 153 kapitalista, és 9 szocialista ország állampolgára tevékenykedett. Csoportfőnökségek szerinti bontásban: a kémelhárítás (III/II.) 1620, a belső reakció elhárítás (III/III.) 476, a katonai elhárítás (III/IV.) 3364, a határőrség felderítő szerve 847, míg a megyei állambiztonsági szervek összesen 3946 hálózati személyt tartottak. Ez utóbbi összlétszám a megyék nagysága és az állambiztonsági helyzet alapján változott 100-300 „ügynök” között. (Ennél több hálózati személy Budapesten, 562 és Veszprém megyében, 424 volt)
1972/73-ban az állambiztonsági apparátus módosítását követően sor került a hálózat teljes átszervezésére is. A beszervezettek 45%-át kizárták, így 1973 augusztusára a hálózati létszám 5268 főre csökkent. Érdekes módon a BM meglehetős fáziskéséssel reagált a belpolitikai változásokra: az 1968-as gazdasági reform éppen azokban az években fulladt ki, amikor a III. Főcsoportfőnökség elkezdte (legalábbis szavakban) feladni a „totális elhárítás” elvét.
A jelentésekben közölt adatok alapján megállapítható, hogy a különböző korlátozó párthatározatok ellenére a hálózat több mint negyede MSZMP-, illetve KISZ-tag volt a hetvenes években! Többségük a katonai elhárítás szerveivel működött együtt. A nők aránya ekkor 8% volt. A minőségi kritériumoknak köszönhetőn a beszervezettek több mint fele beszélt valamilyen idegen nyelvet, 70%-a rendelkezett érettségivel vagy magasabb iskolai képzettséggel.
Az új kategóriák szerint az együttműködők körét 512 titkos munkatárs (tmt.), 4556 titkos megbízott (tmb.), 200 ügynök, továbbá 703 T lakástulajdonos alkotta (23 K lakást közvetlenül a csoportfőnökség tartott fenn). Csoportfőnökségek szerint bontásban: a kémelhárítás (III/II.) 1085, a belső reakció elhárítás (III/III.) 344, a katonai elhárítás (III/IV.) 863, a határőrség felderítő szerve 317, míg a megyei állambiztonsági szervek összesen 2558 hálózati személyt tartottak. Ez utóbbi összlétszám a megyék nagysága és az állambiztonsági helyzet alapján változott 80-170 „ügynök” között. (Ettől eltérően Békés megyében 48, illetve Budapesten 314 és Veszprém megyében 282 hálózati személyt foglalkoztattak.)
A kizárások elsősorban a katonai elhárítást érintették, az itt beszervezettek aránya az összhálózathoz viszonyítva 34-ről 16 százalékra csökkent. Ennek következtében a többi szerv arányai kissé emelkedtek.
A belső reakció elhárítás által központilag foglalkoztatott 344 ügynök mellett, a területi szervek összesen 1052 beszervezettet foglalkoztattak. Adott időben tehát megyénként átlagosan ötven III/III-as hálózati személlyel számolhatunk. (III/II-es ügynökből átlagosan hatvan esik egy megyére.) A nyolcvanas évek elején, a hálózat általános bővülésével, ez a szám kismértékben emelkedett. Az eddig ismertté vált megyei statisztikai adatok is ezt támasztják alá: Zala (1982) 64, Fejér (1985) 59, Csongrád (1985) 93, Heves (1987) 67.
1989 júniusáig az összhálózati létszám ötven százalékkal bővült. A rendszer kimúlása előtt a hálózati kategóriák összetétele a következőképpen alakult: 1056 titkos munkatárs (tmt.), 7203 titkos megbízott (tmb.), 219 ügynök, összesen 7940 fő.[2]