A Vörösmarty csapathoz különösen polgári családok gyermekei tartoztak, de azért akadtak kisiparos- vagy munkáscsaládból származó fiúk is. A zsidótörvények bevezetésével, a munkahelyi elbocsátások nyomán, később az apák és fiatal férfiak munkaszolgálatra kötelezésével a családok rohamosan elszegényedtek, s az anyagi különbségek ennek következtében csökkentek. Később a csapat vezetői egyre-másra tűntek el a munkaszolgálatban, s a zsidó csapatokat 1941 végén – a cserkésztestvériség alapeszményét feladva – ki is zárták a szövetségből. (Az új alapszabályt az 1690/1942.M.E. számú rendelet 2. §-ának [2] bekezdése alapján adták ki. Bővebben lásd Virág, 2014.) A kirekesztést tudomásul vették, ettől kezdve a budai hitközség ifjúsági részlegeként folytatták a cserkészéletet, immár külsőségek nélkül. Ráadásul a csapat létszáma ebben az időben rohamosan növekedett, mert a vegyes csapatokból faji alapon kizárt gyerekek a Vörösmartyba áramlottak. 1943-ban a tagok lánytestvérei saját őrsöt szerveztek, s 1945-től a megszűnésig koedukált csapatként működtek tovább. A korszakban megélt árulást azonban sem 1945 után, sem az ötven évvel később szervezett találkozókon nem feledték.