Parázs a hamu alattMagyar cserkészet a kommunizmusban

Megalakul a Haladószellemű Cserkészek MunkaközösségeMagyar Cserkészfiúk Szövetségének megalakulása

Teréz körúti gyilkosság okán felszámolják a Magyar Cserkészszövetséget

1946-ban politikai, rendőrhatósági és sajtótámadás indult a cserkészet ellen. 1946. június 18-án a Minisztertanács rendkívüli ülésen foglalkozott a Teréz körúton előző nap lezajlott gyilkossággal, amelynek során az Edison kávéház előtti járdán lelőtték a Vörös Hadsereg tisztjét. A kivizsgálással Rajk László belügyminisztert bízták meg. Az esetet részletesen taglalták az MKP irányítása alatt álló Szabad Nép című lap június 20-án utcára kerülő számában: a feltételezett gyilkos személyleírásában itt kiemelten szerepelt, hogy a „gyilkos 17-18 éves diák és Kalot-cserkész”. Ezzel párhuzamosan a 7330/1946. M. E. számú rendelettel az összes egyesület felügyelete a belügyminiszter hatáskörébe került, aki elrendelte a felülvizsgálatukat. A Teréz körúti gyilkosság ürügyén is több, zömében katolikus fiatalokat tömörítő egyesületet (például KALOT, KALÁSZ, Emericana) oszlattak fel, az 529/1945. M. E. számú rendelet alapján. 1946. június 20-án pedig felszámolták a Magyar Cserkészszövetséget is.
Parázs a hamu alattMagyar cserkészet a kommunizmusban