Az 1944 és 1990 között Magyarországon működő államvédelmi, állambiztonsági szervek iratait őrző szaklevéltár. A Történeti Hivatal utódjaként a 2003. évi III. törvény hozta létre. Az intézmény az egykori titkosszolgálati iratok megőrzése és feldolgozása mellett lehetővé teszi az akták tudományos kutatását és információs kárpótlást (betekintést) nyújt az egykor megfigyelt állampolgárok számára. A VI. kerület Eötvös u. 7. alatt található szaklevéltár a hazai jelenkortörténet-írás fontos bázisa, munkatársai publikációs tevékenysége, kutatási eredményei on-line is nyomon követhetők: www.abtl.hu.

Az Állambiztonsági értelmező kéziszótár meghatározása szerint (1980): „az a személy, aki az állambiztonsági szervek kérésére – elhelyezkedése, lehetőségei és alkalmassága alapján – esetenként segítséget nyújt, illetve közreműködik egy-egy titkos operatív intézkedés végrehajtásában.”

1956 és 1990 között a Belügyminisztérium keretében tevékenykedő polgári titkosszolgálat. A kommunista párt (MSZMP) által irányított testület feladata a rendszer vélt vagy valós ellenségeinek a felkutatása, a pártállami hatalom fenntartása és a különböző politikai vagy éppen propagandacélok elősegítése titkosszolgálati eszközökkel. Önértelmezése szerint egy olyan szerv, amelynek célja: „a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi, gazdasági rendjének megdöntésére, aláásására, gyengítésére törő külföldi ellenséges szervek és a velük kapcsolatot tartó belső ellenséges csoportok és személyek felderítése, tevékenységük megelőzése, megszakítása.”

A kommunista párt irányítása alatt működő politikai rendőrség, titkosszolgálati eszközöket használó terrorszervezet, amely Magyarországon 1945 és 1956 között a szovjet, illetve a sztálini minták alapján működött a Belügyminisztérium keretében, illetve önálló testületként: ld. Államvédelmi Hatóság. (Az 1956 után jogfolytonosan továbbműködő, de működési elveiben részben megváltozó szervezetet az állambiztonság névvel jelöljük.)

Az Államvédelmi Hatóság 1948 szeptemberében alakult meg (jogelődjei a PRO és az ÁVO voltak). A szervezet székháza kezdetben az Andrássy (később Sztálin) út 60. sz. alatti épület volt, amely korábban a Szálasi-féle nyilaskeresztes párt székháza volt (az úgynevezett "Hűség Háza"), később a Jászai Mari téri Fehér Ház (ma képviselői irodaház). Felső vezetésében a szovjet állambiztonsági szolgálat, az NKVD (KGB) emberei tanácsadókként ellenőrizték és irányították tevékenységét. 1948-tól a párt hadseregének, illetve a "párt öklének" számított. Hatalma csúcsán, 1949 és 1953 között, formailag közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt főhatóságként működött, de tényleges, egyszemélyi vezetője Rákosi Mátyás volt. Szervezeti keretébe került a kb. 18 ezer fős Honvéd Határőrség (úgynevezett zöld ávó) és a katonai elhárítás is. Szovjet mintára felállították belső rendfenntartó testületét, a belső karhatalmat. Leghírhedtebb vezetője, Péter Gábor 1945-től 1953. januári letartóztatásáig állt a szervezet élén, és híven végrehajtotta Rákosi Mátyás minden utasítását. Nagy Imre 1953-as első kormánya az ÁVH-t visszahelyezte a BM felügyelete alá, ezzel önállósága (formálisan) megszűnt. Az ÁVH azonban lényegében megtartotta szervezeti különállását, a testületi szellem és a tisztek államvédelmi rendfokozata egyaránt tovább élt. Nagy Imre 1956. október 28-án, teljesítetve a forradalom egyik fő követelését, bejelentette az ÁVH feloszlatását. A következő napokban az államvédelmi egységek feloszlottak, de november 4-én az ávósok a szovjetek oldalán hozzákezdtek a szervezet (egyben a rákosista rendszer) restaurációjához. November 7-én a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány is megerősítette egy belügyminiszteri rendelettel az ÁVH feloszlatását, megtiltotta újjászervezését, ám a megszüntetett szervezet tagjainak többsége a forradalom vérbe fojtása után a karhatalomnál, majd a rendőrség állambiztonsági osztályainál tovább dolgozott 1961-1962-ig. Ezek tagjait a népnyelv sokáig ávósnak nevezte, mivel feladatuk sok szempontból azonos volt az ÁVO-ÁVH-éval.

Az 1956-os elítéltek "nagy amnesztiája" (1963. évi 4. tvr.), amely azonban nem vonatkozott minden ötvenhatosra, jóllehet a legtöbb még ekkor is büntetését töltő elítélt kiszabadult. Az 1963. március 22-én (a szocialista társadalom felépítésében elért eredményekre hivatkozó) közkegyelmi rendelet nem vonatkozott a visszaesőnek minősítettekre (vagyis akiket 1951 óta már egy alkalommal letöltendő szabadságvesztésre ítéltek); azokra, akiket súlyos minősítésű köztörvényes vádak alapján ítéltek el (például a gyilkosság, rablás vagy társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntett címén elítélt szabadságharcosokra); és azokra, akiket 1957. május 1-je után elkövetett hűtlenség bűnében találtak vétkesnek (vagyis akik a perekről tájékoztatták a világ közvéleményét). Kegyelemben részesültek viszont a háborús bűnösök (amennyiben büntetésük kétharmadát már letöltötték), valamint az ötvenes években elkövetett törvénysértésekért felelősségre vontak, "akik hatalmukkal visszaélve a szocialista törvényességet megsértették".

Az Állambiztonsági értelmező kéziszótár meghatározása szerint (1980): „titkos, tervszerű és célratörő munkafolyamat, amelyben az operatív tiszt a rendelkezésé re álló, ellenőrzött adatok, körülmények birtokában a szervezetszerű, titkos együttműködés vállalását eléri a beszervezési jelöltnél.” Kezdeményezését hosszas, olykor éveken át tartó előkészítő munka (megfigyelés) alapozza meg. A beszervezés folyamata többszörösen dokumentált, az egykor szigorú rendben iktatott iratok viszont csak töredékesen maradtak fenn, illetve kutathatók. Ennek következtében az egykori kollaborációval kapcsolatos számos vita zajlott a magyar nyilvánosságban (és részben a bíróságokon).

A Belügyminisztérium keretében 1962 és 1990 között működő állambiztonsági szerv, a kommunista párt (MSZMP) irányítása alatt működő polgári titkosszolgálat. Legfontosabb egységei BM III/I (Hírszerző) Csoportfőnökség, BM III/II (Kémelhárító) Csoportfőnökség, BM III/III (Belső reakció elhárító) Csoportfőnökség, BM III/IV (Katonai elhárító) Csoportfőnökség, BM III/V (Operatív-technikai) Csoportfőnökség.

A magyar állambiztonsági szervek, a kommunista politikai rendőrség belső elhárítással foglalkozó részlege 1962 és 1990 között. (Elődje a Belügyminisztérium II/5. Osztálya (1956-1962), valamint az államvédelem belső reakció elhárítással foglalkozó részlegei (1945-1956)). Munkatársai az egyházak, az ifjúság, az egykori politikai elítéltek, a kulturális élet területén, majd a formálódó belső ellenzék körében végzett titkosszolgálati munka. A csoportfőnökség létszáma 550-600 főt tett ki, a budapesti központban 230-240 munkatárs dolgozott, míg a megyei állambiztonsági szervek kötelékében összesen 310-330 III/III-as tiszt tevékenykedett. Mindennapi munkájuk során jól működő kapcsolatokat építettek ki a helyi párt, állami és társadalmi szervekkel. Munkatervi feladataikat az MSZMP vonatkozó határozatai szabták meg. Az 1990 januárjában kirobbant Duna-gate botrány nyomán a szervezeti egységet jogutód nélkül feloszlatták.

A Corvin moziban és a körülötte lévő épületekben civil fegyveresek már 1956. október 23-24-e éjszakáján felvették a harcot a szovjet páncélosokkal. Kihasználva a körzet kitűnő stratégiai adottságát, az itteni felkelők hamarosan a legnagyobb és legjelentősebb fegyveres felkelő csoporttá alakultak, és hősiességük döntő szerepet játszott az október 28-ai fordulat kivívásában. Főparancsnokuk Iván Kovács László, majd Pongrátz Gergely volt. A fegyverszünet idején a Corvin közi felkelők képviselői többször tárgyaltak az ország politikai és katonai vezetőivel, befolyásuk a környező fegyveres csoportokra erősödött. November 4-én este a szovjet túlerő nyomására elhagyták bázisukat, de a felkelők egy része még több napig folytatta a harcot a város különböző részein.

A cserkészet a 20. század egyik legkiterjedtebb ifjúsági mozgalma, amelyet Robert Baden-Powell angol katonatiszt és katonapedagógus alapított. A mozgalom célja egy új, gyakorlatias, fegyelmezett, tevékeny fiútípus kialakítása. Sikeresen ötvözi azokat az elemeket, amelyek a serdülőkorú fiúkat érdeklik: az indián-, a katonai és detektívromantikát, a barkácsolást, a szabadban való mozgást, a sportot stb. Szervezeti kereteit (őrs, raj, csapat) és egyenruháját a hadsereg ihlette. A cserkész egységek élén felnőtt vezetők állnak, ugyanakkor a csoportok nagy önállóságot kapnak. Sokféle tevékenységre ösztönöz: önművelésre, olvasásra, ügyességi próbákra, játékra, sportra stb. A cserkészpróbák teljesítése igénybe veszi a fiatalok állóképességét, szervezőképességét, ötletességét és hatással van jellemfejlődésükre. 1910-től lányok is lehetnek cserkészek. A világméretűvé vált mozgalom székhelye 1920-tól Genf. Négyévenként tartanak nemzetközi táborozással összekapcsolt kongresszust (jamboree). A cserkészet Magyarországon is gyorsan népszerűvé vált, 1911-ben alakult meg a Magyar Cserkészszövetség. A magyarországi cserkészet erősebb humanista és keresztény valláserkölcsi tartalommal telítődött, mint a nyugati változat. 1946. július 4-én feloszlatták, csak 1988-ban szerveződhetett újjá.

A magyar nehézipar (kohászat, gépgyártás) egyik meghatározó 1948-ban alapított állami vállalata, amelyhez a diósgyőri üzemek mellett számos más borsodi gyár is tartozott, így a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója volt. Az 1956-os forradalomban a helyi munkások 21 pontjának és küldöttségeinek jelentős szerepe volt az országos közhangulat alakítására is.

Az ifjúsági életet monopolizáló pártállami mozgalom, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) ifjúság szervezete. A 14-25 éves fiatalokat tömörítő ifjúsági rétegszervezetek összeolvadásával 1950 júniusában jött létre. Kiemelt célja volt a kommunista káderek utánpótlásának a biztosítása. Tagságának hivatalos létszáma az elkövetkező években hat-hétszázezer főt tett ki. A sztálinista mintákat követő szervezetnek meghatározó szerepe volt a pártdirektívák közvetítésében, végrehajtásában és a hétköznapi élet felügyeletében az iskolákban, munkahelyeken vagy akár a szórakozóhelyeken is.

A kommunista hatalomgyakorlás szovjet típusa, amikor formailag egy párt - a kommunista párt -, valójában annak néhány vezetője irányítja az országot oly módon, hogy a politikai és a gazdasági szféra minden területét teljes ellenőrzése alatt tartja. A polgári demokráciától eltérően az országot érintő mindennemű döntés nem a kormányüléseken vagy a parlamentben születik, hanem a kommunista párt központi vezetésében. A parlament és a kormány másod- vagy harmadrangú szerepet játszik, tevékenysége mindössze arra korlátozódik, hogy a pártközpontban meghozott döntéseket közzétegye és végrehajtsa. A kommunista egypártrendszer egyik változata az úgynevezett áltöbbpártrendszer, amikor a kommunista párt mellett más pártok is léteznek, ezek azonban a kommunista párt csatlósai, amelyek elfogadják annak vezető szerepét, és politikai tevékenységük jórészt csak a puszta létükre korlátozódik. Egypártrendszer állt fenn például a Szovjetunióban, Magyarországon, Romániában és Albániában, áltöbbpártrendszer Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Bulgáriában és Csehszlovákiában

Szakmai meghatározása szerint: „az állambiztonsági szervek titkos segítőtársainak összessége. Fő eszköz, amelynek tagjai az állambiztonsági szervek vezetésével és irányításával a szervezetszerű titkos együttműködés keretében vesznek részt a Magyar Népköztársaság védelmének erősítéséhez szükséges információk megszerzésében, a titkos operatív intézkedések végrehajtásában, a külső és a belső ellenség aknamunkájának felderítésében, megelőzésében és megszakításában.” A hetvenes évektől a korábban általános ügynöki megnevezés helyett informátornak, titkos megbízott (tmb.), illetve titkos munkatársnak (tmt.) nevezik őket az együttműködés mélysége, tevékenységük fontossága szerint. Az állambiztonság tipológiája szerint a következő funkciókat láthatják el: titkos információk szerzése, felderítés; operatív kombinációk (akciók) végrehajtása; ellenséges tevékenységet folytató személyek felismerése és felkutatása; fogdai felderítés és börtönelhárítás; preventív védelem és operatív ellenőrzés; a hálózati munka egyes részfeladatainak teljesítése; rezidensi teendők ellátása; egyéb operatív megbízatások teljesítése.

A közrend szempontjából veszélyesnek minősített személyek bírósági ítélet nélküli fogva tartása. Az első világháború idején például Franciaországban a Központi Hatalmak francia terüelten tartózkodó állampolgárait internálták. A kommunista országokban az internálás elterjedt büntetési forma volt. A világháborút követően, kezdetben és eredetileg a háborús és népellenes bűnösök gyors és nagy tömegű fogva tartásának biztosítása érdekében állítottak fel internálótáborokat. A kommunista hatalomátvételt követően ezekben a mind szélesebb körben ellenségnek minősített csoportokat (kulákok, szociáldemokraták, osztályidegenek, klerikálisok stb.) őrizték 1953-ig, amikor Nagy Imre feloszlatta az internálótáborokat. 1956-ban a december 13-án kihirdetett, 1956: 31. számú törvényerejű rendelettel szabályozták az internálást, amit kezdetben az ügyész rendelt el, de az 1957: 1. tvr. már az internálás elrendelését is az azt amúgy is végrehajtó rendőrség fennhatósága alá utalta. Időtartama hat hónap volt, amelyet azonban újabb fél évre meg lehetett hosszabbítani. 1960-ban a részleges amnesztiát elrendelő 1960: 10 számú tvr. szüntette meg e jogintézményt

Cardijn, Joseph (1882-1967) munkáspap, bíboros által alapított keresztény ifjúmunkás mozgalom. 1925-től XI. Pius pápai jóváhagyásával működött. Hatása meghatározó volt a magyar keresztényszociális mozgalmak szervezésében is.

1956. november 2-án Moszkvában az SZKP KB Elnöksége Magyarországon felállítandó ellenkormány megalakításáról döntött. November 3-án összeállították névsorát és programját, a "Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" élére Kádár Jánost nevezték ki. November 4-én közvetített rádióbeszédében kívánta Kádár legitimálni a szovjet csapatok újbóli segítségül hívását. November 7-én szovjet katonai fedezet alatt vitték az ellenkormány tagjait Szolnokról Budapestre, ahol - alkotmányellenesen - Dobi István, az Elnöki Tanács nevében, feleskette őket, egyben leváltotta a Nagy Imre-kormányt. A kormány névsora: Kádár János a minisztertanács elnöke, Münnich Ferenc elnökhelyettes, a fegyveres erők minisztere, Marosán György államminiszter, Dögei Imre földművelésügy, Apró Antal iparügy, Rónai Sándor kereskedelem, Horváth Imre külügy, Kossa István pénzügy, Csanádi György a közlekedés- és postaügy kormánybiztosa, Nyers Rezső közellátási kormánybiztos. A Minisztertanács megnevezésére az 1970-es évek elejéig ezt az elnevezést használták.

Általában a kommunista párt által kiemelt fiatal (szak)munkások vagy paraszti származású fiatalok, akik nem a tanult hivatásukat gyakorolják, hanem politikai meggyőződésüknél fogva a kommunista párt bürokráciájában, a pártapparátusban dolgoznak oly módon, hogy létük és megélhetésük is a párttól függ. Emiatt a káderek nem hívei a reformoknak, és rendszerint a mindenkori pártvezetőhöz ragaszkodnak. A káderek a párt számára univerzális személyek, akik bármilyen vezetői poszt vagy posztok betöltésére alkalmasak, amelyekre a párt jelöli őket. Gyakran előfordult, hogy ugyanaz a káder négy-hat különböző fontos munkakört töltött be az államigazgatásban, a kormányszerveknél, a termelésben vagy a pártapparátusban. A káderek a kommunista párt egyik legszélesebb és legjelentősebb bázisát jelentik

A mozgalom 1883-ban alakult meg Budapesten az egyházak belső megújulását célzó Skót Misszió hatására református és evangélikus fiatalok részvételével. Tagjai között az egyetemisták mellett iparosok, kereskedők is megjelentek. A KIE szerepet játszott a dániai minták alapján szervezett népfőiskolák elterjesztésében, emellett az első cserkészcsapat fenntartója is az egyesület volt. A szervezet székháza 1930-tól a Horánszky utca 26. alatt működött, az innen szervezett programok a hazai meghatározó közéleti eseményeivé váltak, ugyanakkor a KIE bekapcsolódott a protestáns ifjúsági világszervezetek munkájába is. Az egyesület feloszlatására 1950-ben került sor, egykori vezetői ellen 1951-ben és 1967-ben is konstruált pereket folytattak le. A szervezet újjászerveződésére 1991-ben történt meg, napjainkban végzett tevékenysége on-line is megismerhető: http://www.kie.hu.

Az 1923-ban egyetemisták kezdeményezésére Katolikus Iparos és Munkásfiatalok Országos Egyesülete néven létrejött keresztényszociális mozgalom, a fiatal munkások, inasok támogatását tűzte ki célul. 1936-ban a katolikus püspöki kar döntése nyomán az (a katolikus mozgalmakat összefogó) Actio Cathalica felügyeletével szervezték újjá egyházközségenként. Működtetésében jelentős szerepet kapott a jezsuita rend. Az egyesület különböző tanfolyamok mellet tanoncotthonokat is fenntartott. 1940-ben mintegy száz csoportban négyezer fős tagsággal rendelkezett. 1946-ban rendeleti úton oszlatták fel.

1933-ben létrejött keresztényszociális szervezet, amelynek elsődleges célja a fiatal munkásnők (érdek)védelme volt. Ennek érdekében tanfolyamokat tartott és leányotthonokat tartott fen. Megszervezésében kezdeményező szerepet játszott Slachta Margit és az általa vezetett Szociális Testvérek Társasága. Az ötezer fős mozgalom 1938-ban beolvadt a Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetségébe.

Az Állambiztonsági értelmező kéziszótár meghatározása szerint (1980): összefoglaló jelentés, amely az állambiztonsági szervek érdeklődési körébe került személyek életkörülményeire, politikai és általános emberi magatartására, személyi tulajdonságaira vagy más kapcsolódó operatív értékű adatokra vonatkozó megállapításokat tartalmaz.

Általában a kommunista párt által kiemelt fiatal (szak)munkások vagy paraszti származású fiatalok, akik nem a tanult hivatásukat gyakorolják, hanem politikai meggyőződésüknél fogva a kommunista párt bürokráciájában, a pártapparátusban dolgoznak oly módon, hogy létük és megélhetésük is a párttól függ. Emiatt a káderek nem hívei a reformoknak, és rendszerint a mindenkori pártvezetőhöz ragaszkodnak. A káderek a párt számára univerzális személyek, akik bármilyen vezetői poszt vagy posztok betöltésére alkalmasak, amelyekre a párt jelöli őket. Gyakran előfordult, hogy ugyanaz a káder négy-hat különböző fontos munkakört töltött be az államigazgatásban, a kormányszerveknél, a termelésben vagy a pártapparátusban. A káderek a kommunista párt egyik legszélesebb és legjelentősebb bázisát jelentik

1945 és 1950 között a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonására, 1957 és 1961 között az 1956-os forradalom résztvevői elleni eljárások lefolytatására létrehozott intézmény. A különböző tanácsokban lefolytatott politikai perek célja egyúttal a kommunista hatalomátvétel elősegítése, illetve a párt hatalmának megszilárdítása volt.

Munkások, munkáskáderek számára szovjet mintára bevezetett oktatási forma, amelynek célja az egyetemi, főiskolai felvételik előkészítése, illetve a felsőoktatásban tanulók szociális összetételének gyors, politikai indíttatású megváltoztatása végső soron az új „kommunista értelmiség” kinevelése volt. Magyarországon 1948 és 1955 működtek az ennek érdekében szervezett "gyorstalpaló" tanfolyamok. A különböző nagyvárosokban zajló képzéseken összesen mintegy húszezer fő vett részt, akiket elsősorban mérnöki és természettudományos pályákra irányítottak.

A kommunista párt radikális elitcserét célzó politikája érdekében 1949-ben léptek életbe azok a rendelkezések, amelyek alapján az iskolai jelentkezéseknél figyelembe kellett venni a diákok családi hátterét. Az egyetemi-főiskolai felvételiknél a munkás származásúnak számító fiatalok többszörös előnyt élveztek, míg az osztályidegennek minősítettek továbbtanulása lényegében ellehetetlenült. A jelentős társadalmi érdeksérelmet és felemás eredményeket hozó intézkedések felülvizsgálata után a származási kategóriák eltörlésére, a „kádári konszolidáció jegyében” 1963-ban került sor.

A jezsuita rend által kiadott lelkiségi, kulturális folyóirat. Alapítása (1915) után nem sokkal a katolikus értelmiség egyik legfontosabb lapjává vált példányszáma meghaladta a kétszázezret. 1948-as részleges, majd 1951-es teljes betiltása után a Kanadában megjelenő lap az emigráns magyarság meghatározó fórumává vált, a vasfüggönyön át bejuttatott példányai révén írásai hatottak a magyar egyházi közösségek életére is.

A feloszlatott szerzetesrendek elűzött, illetve munkanélkülivé váló tagjainak foglalkoztatására létrejövő szövetkezet, amely hivatalosan 1954-ben kezdte meg működését. A budapesti és vidéki részlegekkel rendelkező vállalkozásban különböző kézműves tevékenységeket végezték állami vállalatok részére, idővel külföldi megrendelésre is. A szövetkezet sportegyesülete, kórusa legális hátteret biztosított több kisközösség számára.

1946-ban, az ifjúság egységes nevelése jegyében alapított mozgalom 7-14 éves gyermekek számára. Az 1946 folyamán felszámolt több száz gyermek- és ifjúsági egyesület, szervezet helyét átvette néhány központi irányítású szervezet, pl. az úttörőmozgalmat vezető Magyar Úttörők Szövetsége (MUSZ). A cserkészmozgalom sok motívumát felhasználták (pl. felépítése: őrs, raj, csapat, az egyenruha, táborozások, próbák stb.), de az úttörőmozgalmat teljesen a kommunista ideológia hatotta át. Az úttörőmozgalom feladata volt, hogy tagjait "a párt iránti szeretetre és hűségre, proletár nemzetköziségre" nevelje. A Magyar Úttörők Szövetsége lapokat is kiadott: Pajtás, Tábortűz, Kisdobos, Dörmögő Dömötör, Úttörővezető.